Lassan emelkedő inflációra számíthatunk

2018.04.10

Az infláció lassan emelkedhet, de a monetáris politikában nem várható változás a közeljövőben – így látják az elemzők, akik az MTI-nek kommentálták a kedden megjelent statisztikai adatokat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölte, márciusban a fogyasztói árak átlagosan 2,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, februárhoz viszonyítva 0,1 százalékkal emelkedtek az árak.

Virovácz Péter, az ING közgazdásza megállapította, a piaci várakozásokkal összhangban van a fogyasztói árak márciusi emelkedése.

Az inflációs nyomás miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) továbbra sem kell aggódnia, így a közeljövőben nem várható irányváltás a jegybanktól – jegyezte meg az elemző.

Az ING várakozása szerint a következő hónapokban lassan ugyan, de tovább erősödhet az inflációs nyomás. A pénzintézet az idei évre átlagosan 2,6 százalékos inflációval számol, míg az év végre 2,8 százalék közeli árszínvonal-emelkedést jelez előre.

Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője megjegyezte: az év első hónapjait visszafogott drágulás jellemezte, a második negyedévtől azonban gyorsulás várható, az infláció decemberre elérheti a 3 százalékot.

Az elemző szerint az infláció gyorsulásában egyrészt a bázishatás játszik majd szerepet, tavaly ugyanis áprilistól júniusig csökkent az infláció, majd hullámzó adatokat produkált. A bázishatás mellett a lakossági fogyasztás felfutása is a gyorsulás irányába mutat.

Az importált infláció alacsony, ennek emelkedése tovább gyorsíthatná a magyar inflációt – mutatott rá Németh Dávid.

A K&H elemzője kiemelte: a két százalékos múlt havi infláció nem meglepetés, a piac erre számított.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője azt hangsúlyozta: a dinamikus bérnövekedés továbbra sem jelenik meg az árakban, a fogyasztói árak emelkedése megfelel a várakozásoknak.

Az év eleji célzott áfacsökkentések is támogatják az alacsony inflációt – vélekedett az elemző.
A Takarékbank szakembere úgy látja, a következő hónapokban az üzemanyagok bázishatása miatt az infláció megközelítheti a 3 százalékot, év végére azonban visszaeshet 2,5 százalékra.

Jövőre az elemző szerint tartósan elérhető lesz a 3 százalékos inflációs cél.
Az MNB középtávon nem kényszerül szigorításra, így a monetáris tanács tartósan lazán tarthatja a monetáris kondíciókat nem-konvencionális eszközök használatával – vélekedett Suppan Gergely.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője megjegyezte: a KSH által mért tényadat elmaradt a várakozásoktól, hiszen a Bloomberg által készített felmérés 2,1 százalékos inflációt prognosztizált.

Továbbra is kifejezetten alacsony inflációs nyomás figyelhető meg a termékek és szolgáltatások széles körében – hangsúlyozta az elemző.

Az alacsony inflációhoz a tavalyi magas bázis, a célzott áfacsökkentések, az alacsony importált infláció, valamint az olcsóbb üzemanyagárak is hozzájárultak – összegezte Ürmössy Gergely.

Az elemző szerint a lassú infláció jelensége minden bizonnyal átmeneti lesz, a kérdés az, hogy mikor gyorsul fel szemmel láthatóan és érdemben a KSH által mért árdrágulás.

A cél alatt lévő inflációs mutató továbbra is fontos érve maradhat az MNB-nek a laza monetáris politika fenntartása mellett – hangsúlyozta az elemző.

az eredeti hír itt elérhető