Debrecen Hotels

Ladások voltak, vannak és lesznek

  2021 szept 05 / #debrecen
Google ads
Google ads

Az országban szinte mindenkinek volt vagy épp jelenleg is van Ladája, de akinek mégsem, annak a családi vagy ismeretségi körében biztosan akadt legalább egy példány. Sokaknak a “kocka Lada” volt az első autója, hiszen a ’80-as, ’90-es években nem volt túl nagy választék, annak kellett örülni, ami van. Így lehetett sok családban első autó a Lada. A fiatalabb korosztálynak pedig még lehetnek gyermekkori emlékei az orosz (szovjet) autóban való utazásokról. Persze rengeteg szerelmese van ma is a márkának, sokan próbálják a régi Ladákat tuningolni, vagy minél korhűbbre alakítani, esetleg hétvégente versenyekre vinni őket. A Lada így örök lesz, mindig voltak, vannak és lesznek szerelmesei, minden korosztályból.

Egy kis történelem

Bár cikkünk témája nem elsősorban a múlt, hanem az orosz márka újabb modellei, de érdemes egy kicsit történetileg is visszatekinteni, mert ha van autó, amelynek valódi történelme van, az a Lada.

Az első Lada (2101) az orosz AvtoVAZ gyárából gurult 1967-ben, miután egy évvel korábban megalapították. Hazánkban a 90-es évek közepére már a legnépszerűbb autó lett. Ahogyan teltek az évek, ez a népszerűség egyre inkább csökkent a márka újabb modellei iránt. Egyedül a Niva terepjáró az, amelyet a mai napig szeretnek az autósok a jó terepképességei, az olcsósága és az egyszerűsége miatt. 2010-ben távozott a magyar piacról a Lada, de nem véglegesen, mert 2015-ben ismét visszatértek hazánkba. Méghozzá három új autóval, a Grantával, a Kalinával, illetve a Nivával, amely ezt követően 4X4 néven futott. Két évre rá megérkezett a Lada Vesta is, amely 2019-re a 4X4-el maradt a piacon a környezetvédelmi szabályok miatt. Rá egy évre, 2020-ban pedig ki is vonultak az országból és egész Európából, mert a motorjaik nem felelnek meg az európai környezetvédelmi normáknak. Egyébként hazánkban 2016, 2017, 2018-ban is ezer körüli új Ladát helyeztek forgalomba.

Elavult technológia?

Az új Ladák közül a Grantának és a Kalinának nagyon rossz volt a visszhangja a sajtóban. Utána pedig hiába jött a Vesta, amely néhol még dicséretet is kapott, addigra az új Ladákkal kapcsolatban kialakult az a kép az emberekben, hogy ilyet nem szabad venni, elavult technika.

Ennek ellenére a mi családunk vett, méghozzá kettőt is (pedig nem vagyunk Lada-fanatikusok), de ár-érték arányban ezek voltak a legmegfelelőbbek. Egyikük a leginkább szapult Lada Granta. Nincs agyonhajtva a maga 33 ezer kilométerjével, de ezt bármiféle hiba nélkül tette meg, vegyes használatban. Megkapja az éves olaj- és szűrőcseréket, és lassan ötévesen, bármiféle hiba nélkül teszi a dolgát. A másik családunkban lévő autó a Vesta, amely kétéves korára 10 ezer kilométert tett meg, szintén hiba nélkül. Lehetne mondani, hogy nem futott sokat egyik sem, és ez csak két példa.

Nézzük meg mi újság a Facebookon az új Ladák csoportjában, a tulajdonosok mit mondanak néhány év távlatából, hogyan vizsgázik a márka. A csoportban arra kerestem a választ, hogy kinek milyen típusú, évjáratú, hány kilométerét futott autója van. Arra is rákérdeztem, hogy az autónak akadt-e nagyobb, költségesebb hibája. Arra is kíváncsi voltam, hogy mennyire elégedettek vele, illetve miért éppen a Ladára esett a választásuk. A közel 700 csoporttag egy része készségesen állt a rendelkezésemre, és elárulták a kérdéseimre a választ néhány mondatban. A válaszadók nagy részének teljes mértékben problémamentes az autója, és bár vannak hiányosságai, de elégedettek velük a tulajdonosok. Az autók 3-6 év körüliek, és 15-100 ezer kilométer között futottak. Többnyire a kötelező szervizeken kívül semmit sem költöttek rájuk. Amilyen problémákat hallottam azokból említek néhányat, hogy ellenpélda is legyen

Rezonátorcsere volt néhány autónál, a klímával is adódtak gondok, néhány tag a hátsó fékdugattyúra is panaszkodott, de ezek száma minimális volt, és többségében garanciális javításokról volt szó. A legtöbben nem a Lada-fanatikusságuk miatt választották a márkát, hanem mert ár-érték arányban a legjobbak között volt, és néhány millióért nem sok márka kínál új autót.

 

Ladás közösség

Megjegyezném, nagyon segítőkész csoportról van szó, akinek van tapasztalata az autójával kapcsolatban, az megosztja a többiekkel, akinek kérdése merül fel, az választ kap a tagoktól. Amikor alkatrészre van szükség, abban is irányt mutatnak a csoporttagok egymásnak, hogy hol érdemes eredetit, és a lehető legjobb áron beszerezni. Legalább évente egy Ladás találkozót is szerveznek a csoport vezetői.

Érdekesség, hogy ahányszor újabb típusú Ladával találkozom az utakon, szinte mindig büszkén intenek, villognak felém. Ha leparkolok, akkor gyakran előfordul, hogy megnézik az autót, sőt érdeklődnek felőle, hogy megy, esetleg van-e probléma vele. Előfordult már félórás beszélgetésem is, amikor az érdeklődő mindenre kíváncsi volt az autóval kapcsolatban. Ilyenkor úgy érzi magát az ember, mintha valami prémiumkategóriás sportautója lenne, amely minden szemet odavonz. Amikor pedig reggel lemegyek a parkolóba, akkor nem egyszer előfordult, hogy egy márkatárs mellettem parkolt, és én is ugyanígy szoktam tenni, ha van lehetőségem.

A használtautók piacán eléggé alacsony az áruk a néhány fellelhető példánynak, amely szerintem betudható az ilyen, és ehhez hasonló cikkeknek is:

Akik viszont mégis érdeklődnek az új Ladák iránt, azok már 1,5 millió Ft alatt is találhatnak Grantát, igazán kevés kilométerrel. Vestát pedig hárommillió körül, amelyek majdhogynem bejáratósak még.

Egy szó, mint száz, sem a család, sem az említett Ladás Facebook-csoport tagjai nem bánták meg, hogy a Ladát választották például a hasonló árkategóriában lévő román Dacia helyett. és mindannyian várjuk a márka visszatérését az európai piacra.

(Fotók: Lada Granta Vesta Kalina Niva Facebook-csoport)

– Arany Balázs –