Kusza verekedési ügyben hozott ítéletet a bíróság
2018.01.08A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az
elsőfokú ítéletet.
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 júliusában R P. I. r. vádlottat
testi sértés bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 6 év
fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes
szabadságra nem bocsátható. T I. II.r. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete
miatt 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre
felfüggesztette. Az ítélet ellen I.r. vádlott fellebbezett.
A bíróság által megállapított tényállás szerint 2014 júniusában, Komádiban együtt italozott I. és II.r. vádlott illetve a sértettek (apa és fia). A sértettek és a családtagjaik között
feszültségek voltak amiatt, hogy ki költözzön a nagyszülői házba. Miközben id.
M. J. sértett a fiával beszélgetett erről, odalépett hozzájuk II.r. vádlott, mert azt
hitte, hogy dulakodás lesz a két férfi között, ezért azonnal bántalmazni kezdte
ifj. M. J. sértettet. A II.r. vádlott által kezdeményezett bántalmazás miatt a
házból kijött a többi családtag is, hangoskodás, dulakodás alakult ki.
Az eljárás során kétséget kizáróan nem sikerült megállapítani, hogy ki kit, és hogyan
bántalmazott. Az erősen ittas állapotban lévő id. M. J. nem vett rész a
dulakodásban, mert elindult az utcán. A dulakodás végére ért vissza a helyszínre
I.r. vádlott, aki kiabálni, szitkozódni kezdett. Közben a idősebb sértett felesége
mindenkit haza küldött, azzal hogy hívni fogja a rendőrséget. I. r. vádlott a
rendőrséggel való fenyegetés hatására hazaindult, közben azonban fejbe rúgta a
még utcán tartózkodó id. M. J. sértettet, aki azonnal elvesztette az eszméletét.
I.r. vádlott ezt követően kerékpárral távozott.