Kulisszák Ráckevei Annával – kötetlen beszélgetésre hívják a színházrajongókat

2018.10.15

Személyes hangvételű, kötetlen találkozásra invitálja a Csokonai Színház közönségét Ráckevei Anna színművész.
Kulisszák címet viselő, idén ősszel induló beszélgetés-sorozat az évad egy-egy előadásához szerveződve találkozási pontja kíván lenni mindazoknak – civileknek, művészeknek, színházi szakembereknek – ,akiknek szenvedélye a színház.

A Kulisszák első beszélgetése a teljes évadot tekinti át. A felnőtt előadásokról Gemza Péter színházigazgató, Szabó K. István rendező és Somogyi -Tóth Dániel zeneigazgató, az ifjúsági évadról Gemza Melinda, a Csokonai Ifjúsági Program vezetője és Madák Zsuzsa, az ifjúsági program előadásainak rendezője beszélget Ráckevei Annával 2018. október 25-én, csütörtökön este 7 órától.

„Régi vágyam, hogy legyen egy olyan fórum, ahol színház és közönsége az előadásokon túl, kötetlenül találkozhat. Ahol személyes légkörben lehet az évadról, az előadásokról, az alkotókkal, az előadás létrehozóival beszélgetni, ahol a közönség és a színház szakemberei megoszthatják egymással a gondolataikat egy-egy előadásról, ahol kérdezni lehet, ahol bárki megismerheti, hogyan jut el egy-egy előadás a kezdeti ötlettől a premierig. Nagy öröm számomra, hogy ezekkel a beszélgetésekkel ez az álmom megvalósulhat.” – mondta el Ráckevei Anna.

A második alkalom a Júlia kisasszony című szerelmi dráma köré szerveződik. Ráckevei Anna az előadás rendezőjével valamint címszereplőjével, Jeles Andrással és Móga Piroska színművésszel  (akinek Kóda című önálló estjét két alkalommal is láthatja a Horváth Árpád Stúdiószínházban a közönség) beszélget, november 29-én, este 7 órai kezdéssel.

az eredeti hír itt elérhető