Debrecen Hotels

Külföldre költözött botránya után Solti Ádám

  2023 jan 19 / #debrecen
Google ads
Google ads

A színészről tavaly derült ki, hogy megcsalta feleségét, ráadásul egy gyermeke is született szeretőjétől.

A hírek szerint Solti Ádám egyáltalán nem szeretné tartani a kapcsolatot a “balkézről született” gyermekével. Ő és felesége, Berni Ausztriába költöztek, hogy ott kezdjenek új életet.

Bár Ádám rengeteget jár vissza Magyarországra, csupán a munkakapcsolatait ápolja. Egyik hazai kollégája szerint sok emberrel szakította meg a kapcsolatot – írja barátja Story magazinnak adott interjúja alapján a Blikk. Kollégája szerint Ádám sok butaságot mondott tavaly, kezdve azzal, hogy azt szerette volna, ha a szeretője elveteti a közös gyermeküket. Ezzel céltáblává vált és tulajdonképpen elmenekültek a botrány miatt Ausztriába, ahol Solti Ádám fogtechnikusként dolgozik, ami a civil szakmája, de hazajár a Madách Színházba is szerepelni. Ezen kívül azonban nem köti más Magyarországhoz jelenleg.

Nem tartja a kapcsolatot a családjával, de még velünk, a barátaival is alig beszél

– mondta a kollégája, aki úgy véli, Solti Ádám bár mást mond, még ma is szereti a szeretőjét, gyermeke édesanyját.

Senkinek ne legyenek illúziói, egy tízéves románc nem véletlen. Mindig is a szeretője volt a menedéke. Badarság, hogy “csak arra kellett neki”. Nagyon megértették egymást, a lány gondoskodott róla, ápolta a lelkét, és Ádám hiába nyilatkozott róla utólag bántóan, ma is tiszta szívvel szereti őt, és – a pletykákkal ellentétben – az az igazság, hogy soha semmit nem követelt tőle

– fejtette ki Ádám barátja, aki úgy tudja, amióta a színész megnősült, eltávolodott a családjától is, akik úgy érzik, elveszítették őt.