Debrecen Hotels

Külföldi bulizókat migránsoztak, majd vertek össze a Balaton Soundon

  2019 Júl 19 / #debrecen
Google ads
Google ads

Egy tizenötfős csoport állt körbe négy fiatalt a Balaton Soundon, és a 24.hu információi szerint származásuk miatt összeverték őket.

A lapnak nyilatkozott az egyik – magyar és egyiptomi felmenőkkel rendelkező – sértett, aki elmondta, július 7-én éjfél és egy óra között történt az eset.

Az öcsém hívott telefonon, hogy jöjjek azonnal a Sound felirathoz, mert beléjük kötött egy tizenöt fős csoport. Azt mondta, elmenekülni sem tudnak, mert körbeállták őket. Miközben rohantam hozzájuk, kiabáltam az egyik biztonsági őrnek, hogy jöjjön segíteni, de rám sem hederített

– mesélte a pórult jár fiatal, hozzátéve, mikor földre kerültek, akkor is rúgták őket támadóik, akik között – mint később kiderült – küzdősportot űzők és focisták is voltak.

A nyilatkozó sértett szerint a verésre az volt az ürügy, hogy egyikük rálépett az agresszív banda egyik tagjának lábára vagy telefonjára, de szerinte biztos, hogy rasszista eredetű volt a támadás, mert “végig olyanokat kiabáltak nekik, hogy köcsög külföldiek”.

A velünk lévő vietnami srácot leköpték, és azt ordították neki, hogy köcsög kínai. Olyan is volt köztük, aki migránsozott

– panaszolta.

A kapitányságról visszamentek Zamárdiba, hogy beszéljenek a portaszolgálat embereivel, de egy ott dolgozótól azt a választ kapták, “ugye nem gondolják komolyan, hogy bármelyik biztonsági őr kockáztatja a testi épségét értük egyedül”.

A rendőrség négy fiatalkorú gyanúsított ellen folytat eljárást csoportos garázdaság megalapozott gyanúja miatt, a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.