Debrecen Hotels

Közlekedési fennakadásokat és baleseteket okozott a havazás Bajorországban

  2019 jan 06 / #debrecen
Google ads
Google ads

Súlyos közlekedési fennakadásokat és baleseteket okozott a havazás a hét végén Bajorország déli részén, az Alpok térségében.

A német tartományban ketten meghaltak a szombat reggel óta tartó havazás következtében, Berchtesgadennél lavina sodort el egy 20 éves nőt, Bad Tölznél a hótól síkos úton összeütközött két autó, egy 19 éves fiatalember életét vesztette, az általa vezetett autó két utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

A müncheni nemzetközi repülőtéren szombaton törölni kellett 130 járatot a havazás miatt. A közlekedés rendjét vasárnapra reggelre sikerült helyreállítani, de nap közben a tervezett mintegy 800 járat közül 15-öt törölni kellett, 25 járat pedig 60 percet meghaladó késéssel közlekedett a pályák és a repülőgépek hó-és jégmentesítése miatt.

A közúti és vasúti közlekedést is hátráltatta vasárnap az erős havazás, főleg a tartományi nyugati és déli részén. A régióban szombat óta nagyjából 100 centiméternyi hó esett, hétfőig további 40 centiméterrel vastagodhat a hótakaró. A téli szünet vége miatt eleve nagy a forgalom, így torlódásokkal kell számolni a többi között a München és az ausztriai Salzburg közötti A8-as autópályán.

A térség számos útját lezárták hóátfúvás vagy kidőlt fák miatt, több településen pedig akadozik az áramellátás. A rendkívüli időjárás miatt tanítási szünetet rendeltek el hétfőre Bajorország déli részén több járásban.

A Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaság vasárnapi összefoglalója szerint a bajor Alpok teljes területén fokozott a lavinaveszély, mindenütt a második legmagasabb, 4-es fokozatú figyelmeztetés van érvényben. A havazás hétfőn várhatóan alábbhagy, de a hét közepétől ismét egyre több helyen eshet nagyobb mennyiségű hó.