Kövér Lászlóval kirándul Erdélyben az öt év börtönre ítélt volt balmazújvárosi polgármester

2018.10.18

Az M1 Csíkszentdomokoson forgatott bejelentkezésében, az Országgyűlés elnöke mögött tűnt fel Veres Margit.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, még áprilisban ítélte öt év letöltendő börtönbüntetésre a Debreceni Törvényszék Veres Margit volt Balmazújvárosi polgármestert.

Veres Margit a vádirat szerint 2012-ben

még jegyzőként fogadott el 400 ezer forintot és egy gépkocsit egy vállalkozótól, aki az általa épített rendezvénycsarnokhoz szeretett volna 180 millió forint állami támogatást szerezni. Balmazújváros ebben az évben 450 millió forint állami támogatási kerettel gazdálkodott.

Az elítélt egykori polgármester azóta sem vonult börtönbe, mert időközben kegyelmi kérvényt adott be a köztársasági elnökhöz. Ez önmagában nem halasztó hatályú a büntetés megkezdése tekintetében, de ezzel párhuzamosan a volt polgármester kérhette, hogy az igazságügyi miniszter rendelje el a büntetés végrehajtásának elhalasztását addig, amíg Áder János meghozza döntését.

A 24.hu szúrta ki, hogy  most éppen Romániában, Csíkszentdomokoson tűnt fel Veres, ahol múlt héten a magyar Országgyűlés csapata és a székelyföldi önkormányzati képviselők barátságos labdarúgó mérkőzését tartották.

Az állami televízió tudósításában látható, hogy miközben Kövér László házelnök a csatornának nyilatkozik, Veres Margit a háttérben a résztvevőkkel cseveg.

felvétel hatodik percében tűnik fel a háttérben a börtönre ítélt volt polgármester.

az eredeti hír itt elérhető