Debrecen Hotels

Kovács Zoltán összeveszett a BBC riporterével azon, hogy Ukrajna védje-e meg magát fegyverrel Oroszországgal szemben

  2022 máj 05 / #debrecen
Google ads
Google ads

A BBC World HardTalk című műsorának vendége volt Kovács Zoltán szerda este. Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára fél órán keresztül válaszolt a brit köztelevízió újságírójának kérdéseire, aki többek között azt firtatta: mi a magyar kormány véleménye az EU által tervezett olajembargóról, illetve hogy Magyarország valójában kinek az oldalán áll a háborúban.

A Telex összefoglalója szerint a műsorvezető felhozta, hogy Kovács nemrég arról beszélt, amilyen gyorsan csak lehet, békét kell kötni, akármi is legyen az ára. A műsorvezető, Stephen Sackur itt megkérdezte, ezt úgy kell-e értelmezni, hogy arra kéri a magyar kormány Ukrajnát, hogy hagyjanak fel a harccal, „azok után, hogy az oroszok újabb ukrán területeket foglaltak el, több tízezer ukránt öltek meg, és elképesztő háborús bűncselekményeket követtek el”.

Kovács szerint ők mindkét félnek azt üzenik (így a háborút elkezdő Oroszországnak is), hogy hagyjanak fel a háborúzással, és üljenek tárgyalóasztalhoz.

A BBC újságírója ezután arról kérdezte a szóvivőt, hogy a magyar kormány támogatja-e, hogy Ukrajna fegyveres erővel áll ellen az oroszoknak és védi meg a területét. Ezt a kérdést látszólag nem teljesen értette Kovács, úgy tűnt, mintha azt hinné, hogy a magyar kormány fegyveres támogatásáról kérdezik, úgyhogy

a műsorvezető visszakérdezett, hogy jól értelmezi-e, hogy a magyar kormány nem támogatja azt, hogy Ukrajna fegyverrel védje meg a saját területét, melyre Kovács igennel felelt.

„Meg vagyok rökönyödve, hogy ilyen dolgokat mond itt velem szemben ülve”

– reagált Sackur, rámutatva, hogy Kovács az 1956-os forradalom minden egyes évfordulóján arról ír, milyen hősiesen küzdöttek a magyar ellenállók a szovjet elnyomás ellen.

Az államtitkár felháborodva válaszolt. A műsorvezető szemére vetette, hogy kettejük közül ő a történész, úgyhogy ne oktassa ki őt történelemből. A magyar kormány a magyar emberek érdekeit képviseli, nem a brit, a nyugati vagy az ukrán érdekeket, tette hozzá a politikus.

A teljes adást itt lehet visszanézni!