Kósa Lajos tájékoztatott: ezt akarják a téli olimpián a magyar gyorskorcsolyázók

2018.02.08

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke szerint igazi sportemberek alkotják a phjongcshangi téli olimpián induló rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottat, akik úgy utaztak el Dél-Koreába, hogy nyerni akarnak.A sportvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában szerdán megjegyezte azt is, hogy a várakozások ellenére a versenyzők vállát nem nyomja a teher, nem nyomasztja őket a tét.

Kósa Lajos hangsúlyozta, hogy a magyarok egyértelműen a szűk világelitbe tartoznak Kanadával, az Egyesült Államokkal, Dél-Koreával, Japánnal, Kínával és Hollandiával együtt.

“Bennünket üldöznek a többiek, meg mi üldözzük egymást. Ebből pedig bármi lehet”

– mondta az elnök, hozzátéve, hogy a sikerhez kell némi szerencse is, de az csak azt találja meg, aki a legjobbak közé tartozik. – “Első akarok lenni, így mentek ki, s ebből a legjobb is kijöhet.”

A MOKSZ vezetője beszélt arról is, hogy elsősorban a férfiakat szokták emlegetni az esélyesek között, de szerinte a női csapat is eredményes lehet majd, mert szintén remek versenyzők alkotják. Hangsúlyozta, hogy nem csupán a sportolók tartoznak a legjobbak közé, hanem a szakmai stáb is kiemelkedő a válogatott mellett. Külön megemlítette a csapat egyik élező mesterét, egy dél-koreai szakembert, aki szerinte a saját területén a világ két legjobbjának egyike.

A magyar korcsolyasportot 12-en képviselik majd a pénteken kezdődő téli olimpián. Rövidpályán a maximális 10 fő szerepel, míg nagypályás gyorskorcsolyában Nagy Konrád, műkorcsolyában pedig Tóth Ivett.

Kósa szerint Nagy Konrád akár meglepetést is okozhat a téli játékokon, míg Tóth-tal kapcsolatban abban bízik, hogy a rövid programból továbbjut majd és bemutathatja a kűrjét.

az eredeti hír itt elérhető