Debrecen Hotels

Kósa Lajos elcsukló hangon állt ki a nyugdíjasokért

  2022 jan 04 / #debrecen
Google ads
Google ads

Érzelmes üzenetet intézett a magyar nyugdíjasokhoz Kósa Lajos, aki az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter furcsa kijelentéseit igyekszik meglovagolni.

Kósa elérzékenyülten beszélt arról, hogy Márki-Zay arra alapozza győzelmét, hogy az idősek nagyobb arányban halnak meg a Covid-járvány idején.

“Megdöbbentő!”

– teszi hozzá Kósa, és azzal folytatja, hogy a baloldal (értsd: aki nem fideszes, és így kiérdemelte ezt a szitokszóvá degradált jelzőt) “nyugdíjasokkal kapcsolatos negatív hozzáállása nem most kezdődött.

Majd sorolja a kormányzati narratíva szokásos csúsztatásait: a Gyurcsány-Bajnai-kormány vette el a 13. havi nyugdíjat (amit Medgyessy Péter vezetett be korábban, és a korábban 14. havi nyugdíjjal is kampányoló Fidesznek 11 éve alatt nem volt sürgős visszaadnia). Beszél még a nyugdíjas továbbfoglalkoztatásról, amit az ellenzék nem támogatott, illetve leszavazták a nyugdíjas szövetkezetkről szóló – egyébként nem túlságosan átgondolt – javaslatukat.

De hogy miért nincs még közel 12 éve Fidesz-kormányzás után sem európai átlagnyugdíj (amely véget vetne a 13-14-15. havi agyrémeknek, és a Feri bácsiknak osztogatott “nyolcvanasoknak”), arról Kósa Lajos egy szót sem szólt.

Márki-Zay szerint kiforgatják a szavait

A covidban “megtizedelt” időskorú lakosság nagy arányban szavazott a Fideszre, míg az előválasztáson részt vevő fiatalok kormánykritikusak – hangzott el az ellenzéki miniszterelnök jelölt újévi beszédében.

Márki-Zay Péter szerint kiforgatják a szavait, és soha ki nem mondott mondatokat adnak a szájáa.

Amiről beszéltem, azt most is tartom: a kudarcos járványkezeléssel a Fidesz éppen azoknak az idős embereknek az életét tette leginkább kockára, akik talán a legjobban bíztak bennük. Ez lemoshatatlan szégyen!

– olvasható a politikus Facebook-bejegyzésében.