Debrecen Hotels

Kósa Lajos az utolsó pillanatban lemondta az ünnepi beszédét – Pósán László helyettesítette

  2018 Már 15 / #debrecen
Google ads
Google ads

Az előzetes tervekkel ellentétben nem Kósa Lajos, hanem Pósán László országgyűlési képviselő mondott beszédet március 15-én Debrecenben.

Március 15-én azokat ünnepeljük, akik a függetlenséget és a szabadságot választották, és elég bátrak voltak ahhoz, hogy megküzdjenek érte – mondta Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő csütörtökön, a nemzeti ünnepen rendezett debreceni ünnepségen.

A város főterén, a Református Nagytemplom előtt egybegyűlt tömeg előtt a politikus március 15-e legfontosabb szimbólumának nevezte a kokárdát, “amit ilyenkor büszkén viselünk”.
“A kokárdával fejezzük ki kötődésünket nemzetünkhöz, magyarságunkhoz, és ezzel különböztetjük meg magunkat azoktól, akiknek ez nem fontos, akiknek semmit nem jelent, akik megtagadják azt, hogy magyarok” – tette hozzá Pósán László.

Kósának máshol akadt dolga

Kósa Lajos mindeközben Budapesten a Békemeneten vesz részt, mintegy 140 fős debreceni küldöttséggel.

klalbm
Fotó: Facebook / Kósa Lajos

Ellenzéki források szerint a beszéd elmaradásának köze lehet a napokban kirobbant örökösödési ügynek, amit a Magyar Nemzet szellőztetett meg.

A lap kedden hozott nyilvánosságra egy ismeretlen hitelességű közjegyzői okiratot, amelyben az áll, 2013-ban egy megbízó (akinek a nevét a lap a dokumentumról kitakarta) 4,35 milliárd eurót bíz Kósa Lajosra, aki akkor a Fidesz ügyvezető alelnöke és Debrecen polgármestere volt. Kósa Lajos szerdán, immár a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztereként tartott sajtótájékoztatót Dunaújvárosban, ahol a helyi ügyeket érintő beszámolója után a hvg.hu-nak is nyilatkozott.

A miniszter a szerződésről azt állítja, sokszor megkeresték őt különböző emberek azzal, hogy befektetnének, ő ilyenkor mindig az állampapírt ajánlotta befektetésként. Úgy emlékszik, hogy ebben a bizonyos ügyben egy barátja ajánlott neki egy német nőt, azzal, hogy nagyobb összeget örökölt, és befektetné.

A 2013 januári szerződést figyelembe véve a leggazdagabb németek 2012-es listáját néztük meg. Ezen mindössze 21 embernek van nagyobb vagyona 4,35 milliárd eurónál. A Wikipedia által ismertett 500-as listán látható, hogy egyikük sem halt meg a kérdéses szerződési dátum előtt. Az összeg megdöbbentő nagyságát jól mutatja, hogy Johanna Quandt, a BMW-gyár hatodát birtokló asszony 6,7 milliárdos vagyont hagyott maga után 2015-ben. Abban az évben halt még meg Klaus Tschira, a SAP, valamint Ingeburg Herz, a Tschibo tulajdonosa. Ők a Kósánál említett vagyonnál kevesebb összeget hagytak maguk után. Örökségük ráadásul nem befektethető pénz volt, hanem részvények.

Kósa Lajos Facebookon így reagált a vádakra:

Ez egy szélhámoskodás, lejáratás-kísérlet. Ha ma valaki azt mondja, hogy van egy rakás pénze, ma is azt mondanám, hogy fektessen be Magyarországon, vegyen rajta Államkötvényt. Ma is ezt mondanám, mert nekem Magyarország az első! 
Az ellenzéki média szerint ez bűn, amit megértek, mivel ők szinte minden esetben külföldi vagy egyéb idegen érdekeket képviselnek.

A Cívishír úgy tudja, Kósát az alábbi transzparenssel várták volna a beszéd helyszínén:

“Lajos! Mama jól van? Disznók esznek rendesen?”

Egy molinóra pedig azt írták,

“Lajos! Csókoltat az ezerháromszáz milliárd forint”.

(MTI, HVG)