Klicsko: Kijev lakóinak fele elhagyta a fővárost

2022.03.10

Az ukrán fővárost már lakóinak mintegy fele elhagyta – mondta el Vitalij Klicsko kijevi polgármester csütörtökön egy televíziós műsorban, amelyet ukrán csatornák azonos időben közvetítettek.

A városvezető egyúttal hangsúlyozta, hogy Kijev jól védett, “olyanná vált, mint egy erődítmény”. “Az oroszok kulcsfontosságú célja Kijev bekerítése, hogy megdöntsék a kormányt. A mi fiaink azonban meghiúsítják ezeket a terveket” – hangoztatta Klicsko. Hozzátette, hogy a kijevi területvédelmi alakulathoz különböző szakmák képviselői – köztük zenészek és színészek – is csatlakoztak.

A területvédelmi alakulatokat – amelyekbe bárki beléphet, aki kész megvédeni az országot – Ukrajnában még az orosz támadások kezdete előtt elkezdték országszerte felállítani a településeken, a polgári ellenállásról tavaly elfogadott törvény alapján. A polgármester elmondta, hogy a legfrissebb becslések szerint minden második kijevi polgár elhagyta a várost, s jelenleg valamivel kevesebb, mint kétmillió fővárosi lakos van Kijevben. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy sokan kimenekítik a családjukat Kijevből, de ők maguk visszatérnek. Hangsúlyozta: a lényeg az, hogy az emberek összetartanak.

Az ukrán határőrszolgálat közben nyilvánosságra hozta, hogy a kelet-ukrajnai Harkiv városának valamennyi felsőoktatási intézményéből kimenekítették az összes külföldi diákot: csütörtökön 26 ország 768 állampolgára hagyta el Ukrajnát Lengyelország felé.
Kirilo Timosenko, az elnöki iroda helyettes vezetője arról számolt be a Telegram üzenetküldő portálon, hogy a Harkiv közelében fekvő Izjum városból mintegy kétezer lakost sikerült evakuálni 44 autóbusszal.

A dél-ukrajnai Mikolajiv megye kormányzója videóüzenetben fordult az orosz katonákhoz: azt ígérte nekik, hogy “zöld folyosót” nyitnak az elvonulásra azon katonák számára, akik nem akarják folytatni a harcot, és eddig “nem lőttek civilekre”.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében Oroszország állampolgárainak ukrajnai vagyona ellenszolgáltatás nélkül lefoglalható.

Egyik videóüzenetében az államfő kijelentette: “a népírtás végső bizonyítéka” az, hogy az orosz erők a Donyeck megyei Mariupol egyik szülészeti és gyermekkórházát ágyúzták, amely szavai szerint a támadás idején működött. Közölte, hogy a Mariupolt ért tüzérségi támadásban az eddigi adatok szerint 17-en sérültek meg.

“Miféle ország az Oroszországi Föderáció, amely kórházaktól és szülőotthonoktól fél, ezért elpusztítja őket? Terhes nők készültek volna Rosztovot lőni? Bárki is egy kórházban megsérti az orosz ajkúak jogait? Mi volt ez: klinika nácítlanítása?!” – tette fel a kérdést Zelenszkij. Sürgette egyúttal a Nyugatot: fokozza a szankciós nyomást Oroszországra annak érdekében, hogy Moszkvát tárgyalóasztalhoz kényszerítse, és véget érjen “ez a brutális háború”.

Zelenszkij azt is közölte, hogy a nap folyamán telefonon tárgyalt Olaf Scholz német kancellárral, Boris Johnson brit miniszterelnökkel és Emmanuel Macron francia elnökkel. Utóbbival elsősorban az esetleges béketárgyalásokról beszéltek. Vitalij Bunecsko, a nyugat-ukrajnai Zsitomir megye kormányzója a Facebookon csütörtökön közölte, hogy a megyeszékhely közelében az orosz erők légicsapásai következtében egy ellenőrző ponton öt ukrán katona meghalt, kettő megsebesült. Szavai szerint az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta mostanáig már több mint negyven légicsapás érte a megyét.

(MTI)

az eredeti hír itt elérhető