Kiutasították Ukrajnából a beregszászi magyar konzult

2018.10.04

Az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét – tájékoztatott csütörtökön a kijevi tárca a honapján megjelent közleményében.

A tájékoztatás szerint a tárca a Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövetnek átadott jegyzékben közölte, hogy a beregszászi diplomata

a tisztségével összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott, ezért a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezménnyel összhangban távoznia kell az országból.

A közleményben nem szerepel a kiutasított konzul neve.

Az ukrán külügyminisztérium szerint a kijevi vezetés arra számít, hogy a magyar fél a továbbiakban tartózkodni fog mindenfajta barátságtalan lépéstől az Ukrajnához fűződő kapcsolatokban, a kiküldött tisztségviselői pedig a törvénysértésektől.

“A magyar származású ukrajnai állampolgárokra egyesítő tényezőként tekintünk a két ország közötti kapcsolatokban, és ugyanerre szólítjuk a magyarországi partnereinket is”

– áll a külügyi közleményben.

az eredeti hír itt elérhető