Debrecen Hotels

Királynőként élt a lopott pénzből három tizenéves lány – Debrecenben buktak le

  2019 máj 30 / #debrecen
Google ads
Google ads

A három fiatal lány közel 5 millió forintot vett el a sértettől. Vesztükre egy áruház biztonsági őrének hamar gyanússá váltak, miután több százezer forintért vásároltak.

Egy debreceni bevásárlóközpont biztonsági őre tett bejelentést a rendőrségre 2019. május 29-én 11 óra körül arról, hogy három fiatal lány több százezer forint értékben vásárolt náluk, többek között kozmetikai termékeket, ruhaneműket, valamint három nagy értékű mobiltelefont is.

A debreceni körzeti megbízottak még az áruház parkolójában igazoltatták a lányokat, valamint kérdőre vonták őket, hogy honnan van ennyi pénzük. A fiataloknál három bőrönd is volt, amelyek színültig voltak pakolva az áruházban vásárolt tárgyakkal. Az egyenruhások kérdéseire a 13, 14, valamint 15 éves lányok elmondták, hogy Berettyóújfaluban egy ismerősüknél voltak az előző este és tőle hozták el a közel 5 millió forintot.

A nyomozás adatai szerint a lányok, miután meglopták a 47 éves sértettet, Debrecenbe mentek busszal, kivettek egy szállodai szobát, majd másnap a lopott pénz elkötésébe kezdtek. A körzeti megbízottak a fiatalokat előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, majd átadták őket a berettyóújfalui nyomozóknak, akik kihallgatták őket. A nyomozó hatóság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított velük szemben büntetőeljárást.