Kikötő helyett elhagyott ipartelepet vett a magyar kormány Triesztben

2019.07.18

Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá – jelentette be néhány napja Szijjártó Péter Triesztben.A vámszabadkikötőben majdnem 100 millió eurós infrastrukturális beruházást is terveznek, hogy a magyar vállalkozások innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket, amely várhatóan mintegy kétmillió tonna, avagy 78 ezer konténer lesz évente – ismertette a miniszter.

A HVG forrásai szerint a magyar szállítmányozási szakma értetlenül áll a projekt előtt. A tengeri export ugyanis szinte teljes egészében konténerizált: magyarországi telephelyükön a cégek konténerekbe rakják az árujukat, majd elszállíttatják abba a kikötőbe, ahol a célországba tartó konténerhajó horgonyoz.

A most vásárolt terület azonban nem alkalmas nagy konténerhajók fogadására: partszakasza csupán 300 méter hosszú, vize pedig csak 13 méter mély. Lesz hova tenni azt a 100 millió eurót, amit a kormány a fejlesztésére szán, most ugyanis se kikötő, se logisztikai központ nincs ott.

De még ha fogadhatna is méretesebb hajókat a magyar terminál, ahhoz előbb le kellene szerződni hajótársaságokkal is, amelyek kegyeiért a kikötők kemény harcot vívnak, a magyar export pedig alig számít valamit e cégek forgalma felől nézve.

Matteo Salvini viszont a szerződés aláírásakor azt hangsúlyozta, hogy az együttműködési megállapodás “kiemelten hozzájárul az olasz gazdaság növekedéséhez”. Vagyis az olaszok jól jártak.

az eredeti hír itt elérhető