Debrecen Hotels

Kihirdették a VII. Debreceni Bormustra csúcsborait

  2018 nov 24 / #debrecen
Google ads
Google ads

2012-ben döntött először úgy a Debreceni Borozó szerkesztősége, hogy a teszteken legjobban szereplő pincészeteknek lehetőséget biztosít arra, hogy a nagyközönségnek is megmutathassák legszebb boraikat. A kezdeményezésből hagyomány lett és évről-évre megrendezésre kerül Kelet-Magyarország egyik legszínvonalasabb boros rendezvénye, a Debreceni Bormustra.

Idén november 24-én a már hetedik alkalommal megrendezett bormustrán a teljes Kárpát-medence borairól kaphatott az érdeklődő a Déri Múzeum dísztermében – egy rendkívül kellemes sétáló keretében – mély benyomást. Összességében mintegy 65-70 féle bor kóstolására nyílt lehetőség a belátogató borkedvelők számára, nem mellékesen a borászatok képviselőivel is kötetlenül el lehetett beszélgetni.

Debrecen Városa képviseletében Gődény Gábor, a VisitDebrecen vezetője, Kovács Pál, a Debreceni Borozó lapkiadójának vezetője, Dr. Kosárka József, nemzetközi borakadémikus és Dr. Angi János, a Déri Múzeum igazgatója jelenlétében kihirdették a VII. Debreceni Bormustra csúcsborait is.

A VII. Debreceni Bormustrára meghívást kapott TOP 20 borászat és a közölük kiválasztott csúcsborok listája a mellékletben olvasható.