Kézilabda: a DVSC profi szerződést kötött Panyi Annával

2022.01.07

Két és fél éves szerződést kötött a DVSC-Schaeffler Panyi Annával, a DVSC Kézilabda Akadémia 17 éves tehetségével – számolt be honlapján a klub.

Az ifjú átlövőről azt érdemes tudni, hogy tagja volt a 2021-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert magyar válogatottnak. A felnőtt NB I-ben 2020 őszén, 16 évesen, a Békéscsaba elleni hazai mérkőzésen mutatkozott be, s mindjárt gólt is szerzett. 

“Amikor elkezdtem kézilabdázni az volt az egyik álmom, egy NB I-es csapat profi játékosa lehessek, s ez most megvalósult” – nyilatkozta a dvsckezilabda.hu-nak Panyi Anna, aki tisztában van azzal, hogy keményen kell még dolgoznia, hogy a céljai megvalósuljanak. Szeretne minél több lehetőséget kapni majd a csapatban, és meghálálni a bizalmat.

A fiatal játékos a tanulást sem tervezi elhanyagolni, “civilben” a debreceni Szent József Gimnázium végzős diákja. Az érettségi előtt még be fog járni az órákra, de utána száz százalékig a kézilabdára akar koncentrálni.

az eredeti hír itt elérhető