Debrecen Hotels

Két helyen képeznek szakembereket Debrecenben a BMW-gyárba

  2021 dec 29 / #debrecen
Google ads
Google ads
A Debreceni Szakképzési Centrum több mint hatvan képzést kínál a továbbtanulók számára, ezek között például a BMW-vel való együttműködés eredményeként két helyi intézményben kerül majd sor a gyár szakemberutánpótlására is. Debrecen pezsgő gazdasági életéhez hasonlóan sokrétű oktatás társul – írja közösségi bejegyzésében Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere.

Az öröm annak szól, hogy kijelöltek két intézményt, ahol a BMW számára szakemberutánpótlást tudnak biztosítani.

Az egyik iskola a  Brassai Sámuel Műszaki Technikum. Ez az iskola az elektronikai, mechatronikai, illetve a gépjármű mechatronikai technikus képzések helyszíne. A másik intézmény a Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum. Itt az informatikusokat képzik majd.

A cég kiválasztási programjának megfelelően a 11. évfolyamtól kezdődő duális környezetbe azok kerülhetnek, akik ebben a programban jól szerepelnek. A felvételt nyert diákoknak tehát két évük van arra, hogy bizonyítsák, helyt tudnak állni üzemi környezetben – nyilatkozta a debreceni önkormányzati médiának Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum Kancelláriája.

Jövőre kezdik építeni a debreceni BMW-gyár épületeit, már hirdetik az álláslehetőségeket

Kinevezték az épülő debreceni BMW-gyár igazgatóját