Két fiatal nő és egy férfi rabolt csoportosan Debrecenben

2018.07.14

Egy háromfős társaság támadt rá egy helyi férfira. A debreceni rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőket.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. július 14-én 1 óra 15 perc körül Debrecenben, egy belvárosi szálláshelyen szóváltást követően egy háromfős társaság rátámadt egy férfira.  A 18, illetve 19 éves nők valamint a 34 éves férfi bántalmazta a 30 éves debreceni lakost. A sértettnek sikerült elmenekülnie a helyszínről, azonban a nála lévő pénz a dulakodás közben kiesett a zsebéből, melyet a támadók eltulajdonítottak.

A bejelentést követően a rendőrök a két nőt a helyszínen elfogták, míg harmadik társukat széleskörű adatgyűjtést eredményként rövid időn belül beazonosították és elfogták. Mindhárom személyt gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásukra.

A 18 éves bagaméri nő, a 19 éves bocskaikerti nő, valamint a 34 éves hajdúhadházi férfival szemben csoportosan elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a nyomozó hatóság.

az eredeti hír itt elérhető