Késsel fenyegette az ellenőröket a debreceni villamoson – ez lett az ügy folytatása

2019.06.13

A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 30 éves férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2019. március 26-án 19 óra körül Debrecenben, villamossal közlekedett, amikor egy jegyellenőr intézkedett vele szemben. Az utas nem működött együtt, vitatkozott az ellenőrrel és annak munkatársaival, majd leszállt a járműről, elővett egy kést és megfenyegette a közlekedési vállalt alkalmazottjait.

A rendőrök a helyszín közelében elfogták a komádi lakost, akit a nyomozók kihallgattak. A férfi beismerő vallomást tett.

A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

az eredeti hír itt elérhető