Keresőszavak buktathatják le VV Fanni elrablóját

2021.11.19

Durva szavakra keresett rá B. László, VV Fanni elrablója. Keresései között szerepelt a vízihulla és a “melyik országba nincs kiadatás” kifejezés is.

Négy év telt el VV Fanni halála óta, de még mindig derülnek ki új információk a rejtélyes eset kapcsán, melyek remélhetőleg meghozzák végre az eredményt.

B. László, az egykori valóságshow-szereplő feltételezett gyilkosa már eddig is sok, a logikát erősen nélkülöző magyarázattal állt elő arra a kérdésre: mikor, mit és miért csinált 2017. november 20-án. A férfi sok mindent mondott, arról azonban ez idáig nem szólt a fáma, hogy mielőtt felment Fanni bérelt lakásába, a telefonjában az: „escort fiú” kifejezésre keresett rá a neten. Majd témát váltott és a „bódítószer” kifejezést pötyögte be a készülékébe – írja a Blikk.

A vádirat szerint B. László az eszméletlen vagy már halott Fannival négy évvel ezelőtt Siófokra hajtott, az ott bérelt apartmanjában aludt pár órát. Most kiderült, utána órákon át szexhirdetéseket böngészett, majd autóba ült és feltehetőleg Szalkszentmártonnál a Dunába dobta Fanni holttestét. Ezután a nyilvános körözési listát ellenőrizte telefonján, majd rákeresett a „vízihulla” és a „melyik országba nincs kiadatás” kifejezésekre.

A telefonból kinyert adatok is azt támasztják alá számomra, hogy B. László olthatta ki Fanni életét. Bízom benne, hogy tettéért megkapja méltó büntetését

– közölte a Novozánszki család ügyvédje, dr. Lichy József a Blikkel. Az ügy ítélethirdetésére januárban kerülhet sor.

az eredeti hír itt elérhető