Keresik a téglási tragédia szemtanúit

2018.03.21

A Debreceni Rendőrkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. március 15-én 9 óra 10 perc körül Tégláson, a Dózsa György utca és a Fényes utca kereszteződésében közlekedett egy kerékpáros nő, amikor haladása során nem biztosított elsőbbséget egy autóbusznak, amely elütötte. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri a baleset szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

az eredeti hír itt elérhető