Debrecen Hotels

Képzőművészetet ünnepelt a kaliforniai filmfesztivál – magyar résztvevővel

  2019 Júl 30 / #debrecen
Google ads
Google ads

Talán első hallásra szokatlanul hangzik, hogy létezik egy filmszemle Kaliforniában, amelyen olyan filmek versenyeznek, amelyek témájukban, tematikájukban kizárólag a képzőművészettel foglalkoznak. Pedig ez a fesztivál valóban létezik. Ebben az évben, kora nyáron rendezték meg immár hatodik alkalommal a Fine Art Film Festival-t a Los Angeles-i Venice Beach-en. Természetesen nem hiányozhatott a magyar résztvevő sem.

A 6. Képzőművészeti Filmfesztiválra érkezve elsőként a különleges helyszín, a Beyond Baroque szúr szemet. A patinás, tornyos, templomra emléksztető épületnek igazi kultúrtörténeti múltja van az Egyesült Államokban. Az egykori, spanyol építészeti stílusban épült Venice-i városháza 1968 óta működik civil könyvtárként és kulturális intézményként, amelyet a helyi közösség tart fönt. Ezzel nagyjából egyedül álló létesítmény az államban és országos híre sem elhanyagolható.


Juri Koll fesztiváligazgatóval

A fesztiválon több, mint 200 nevezett film közül került ki az 50 legjobb alkotás, amelyek három napon át, tizenegy kategóriában versenyeztek egymással május utolsó napjaiban.

Az észt származású sokoldalú alkotó (rendező, művész, producer, művészeti kurátor) Juri Koll által életre hívott fesztivál szigorú zsűrizés mellett, vele együtt kilenc szakember (Barbara Kolo, Christy Addis-Gutieres, John Hogg, Ionana Matei, Mark Rickard, Raffaella Camera, Dani Dodge, Juri Koll és Patric Costello) által választotta ki az idei legjobb alkotásokat és ítélte oda a rangos díjakat.

Cate Blanchett Manifesto című filmje nyerte el az idei fesztivál fődíját, amelyben a világhírű színésznő lenyűgözően sok arcát ismerhettük meg az idős hajléjtalan férfitól a falanszterszerű irodaházban dolgozó, csinos kutatónőig. A film behúzó, szürrealisztikus atmoszférája a közönség elismerését is kiérdemelte és a közönségdíjat is hazavihette.

A fesztivál elnökének munkáját a már Hollywoodban is ismert fiatal színészek és filmes szakemberek is támogatták – Jonny Price, Jackie Hansen (színésznő), Juan Armitos (zsűritag) és Tasha Ames (music coordinator) – akik személyesen jelentek meg a fesztivál díjkiosztóján.

Ahogyan az lenni szokott, ez a filmfesztivál sem múlhatott el magyar résztvevő nélkül. Hazánkat Bánki Ákos, Tiltott absztaktok (Illegal Informel) című 61 perces dokumentumfilmével képviselte. A fesztiválvetítés egyúttal a dokumentumfilm amerikai premierjének is számított.

– Vida Virág –