Kamala Harris szerint két igazságszolgáltatási rendszer létezik az Egyesült Államokban

2020.09.06

Két igazságszolgáltatási rendszer létezik az Egyesült Államokban – jelentette ki Kamala Harris szenátor, a demokraták alelnökjelöltje a CNN hírtelevíziónak adott interjújában vasárnap.

Harris szenátor – aki a megválasztása előtt Kalifornia igazságügyi minisztere volt – bírálta Donald Trump amerikai elnököt és William Barr igazságügyi minisztert, mert cáfolják, hogy rendszerszintű fajgyűlölet uralná az igazságszolgáltatást. “Egy másik valóságban élnek” – állította Harris az elnökről és a miniszterről.

“Amerika valósága az, amelyet nemzedékek, őszintén szólva, már a kezdetek óta látunk, vagyis hogy két igazságügyi rendszerünk van” – fogalmazott a demokrata párti politikus.

Harris ezzel Trump és Barr szerdai – szintén a CNN-ben elhangzott – interjújára utalt. Az igazságügyi tárca vezetője akkor azt hangsúlyozta, hogy “hamis narratíva” az, amely arról szól, hogy rendőrök afroamerikaiakat lőnek agyon, s az országban nincs kétféle igazságszolgáltatás. Donald Trump pedig a kenoshai látogatása kapcsán a rendszerszintű rasszizmusról kérdező CNN-műsorvezetőnek azzal válaszolt, hogy “mindig ugyanarra lyukad ki” és azt javasolta, hogy inkább a wisconsini Kenoshában és az oregoni Portlandban kirobbant erőszakot kellene megvitatni.

A demokrata párti alelnökjelölt vasárnap leszögezte: “nem kérdéses”, hogy az Egyesült Államokban nemzedékeken keresztül elfogadhatatlan számú fegyvertelen fekete amerikait gyilkoltak meg rendőrséggel történt incidensekben.

“Nem gondolom, hogy az ésszerű emberek, azok, akik egyáltalán odafigyelnek a tényekre, vitatnák, hogy vannak faji egyenlőtlenségek és a rendszer is rasszista abban, ahogyan a törvényeket alkalmazzák” – hangoztatta Kamala Harris. Hozzáfűzte: ennek tagadása senkinek nem tesz jót. Arra a felvetésre, hogy mi a véleménye a még november 3. (az elnökválasztás napja) előtt esetlegesen forgalomba kerülő Covid-19 elleni vakcináról, Harris azt válaszolta: “nem bízom Donald Trumpban”. Mint mondta: nem bízik abban, hogy a vakcina hatékonyságát illetően az egészségügyi szakemberek mondják ki az utolsó szót. Szerinte nem hallgatják meg és félre is állítják majd őket, mert Donald Trump “kevesebb, mint 60 nappal a választás előtt minden lehetőséget megragad, amivel azt mutathatja, hogy ez ügyben is ő a vezető, pedig nem az”.

“Azt mondanám, hogy nem bízom Trumpban és hihető forrásnak kellene a vakcina hatékonyságáról és megbízhatóságáról szólnia” – fogalmazott Harris.

Arra a kérdésre, hogy vajon Joe Biden elnökségébe kerülne-e egy esetleges orosz beavatkozás az amerikai választási folyamatba, Kamala Harris azt mondta: “elvileg igen, természetesen”. Megjegyezve, hogy tagja a szenátus hírszerzési bizottságának, amely jelentést állított össze a 2016-os elnökválasztási folyamatba történt beavatkozásokról, leszögezte: számára világos, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os elnökválasztási folyamatba. “Hiszek abban, hogy lesz külföldi beavatkozás a 2020-as elnökválasztási folyamatba is és hogy Oroszország ennek a frontvonalában lesz” – vélekedett. Hozzáfűzte: ezt illetően mind ő, mind pedig Joe Biden elnökjelölt “realista”.

az eredeti hír itt elérhető