Jól sikerült az I. Debreceni Bringafeszt – fotók

2018.06.06

Sok érdeklődő, családias hangulat és kellemes „bringázós” idő jellemezte az I. Debreceni Bringafesztet, melyet 2018. június 3-án tartottak a Baltazár Dezső téren. Az egész napos kerékpáros családi programot először szervezték meg annak a programsorozatnak a kezdeteként, melynek célja a kerékpáros szemléletformálás és a kerékpáros kultúra népszerűsítése.

A Bringafeszt programjai már délelőtt elkezdődtek. A bringás reggeli után az érdeklődők különféle kerékpáros programokon vehettek részt. A gyerekek közlekedésbiztonsági szakemberek segítségével sajátíthatták el a KRESZ szabályokat egy erre a célra speciálisan kialakított kerékpáros KRESZ pályán. Volt látványos triál-bemutató, autós holttér szimuláció, biciklis ügyességi pálya, népi játszótér, bringakiállítás és szervizsátor, melyek mind a gyerekek, mind a felnőttek körében népszerűek voltak. A VisitDebrecen jóvoltából a látogatók információt kaphattak a város nyári rendezvényeiről, fesztiváljairól, és trendi Debrecen feliratú ajándéktárgyakat is vásárolhattak. A délelőtti programokat Gryllus Vimos gyermekkoncertje és tombola színesítette, melyen a szerencsések ajándékcsomagokat és vásárlási utalványokat nyerhettek. Délután további kerékpáros bemutatók, közlekedésbiztonságot támogató programok várták a bringásokat, akik a fesztivált záró városkerülésen több tucat kerékpárossal tekerhettek együtt Debrecen kerékpárútjain.

A Bringafesztivál fő látványossága az erre az alkalomra hét kerékpárból összeállított színes bringakígyó volt, melyre nagyon sokan felültek egy fotó kedvéért.

A Debreceni Bringaprogram keretében elindult a debreceni kerékpárosok biztonságosabb közlekedését segítő „Bumper Sticker” akcióprogram is, és hamarosan egy egyedi kerékpárszámláló is kikerül a belvárosba, amely képes megszámolni, hogy az adott napon hány bringás halad át az adott útszakaszon.

Az Új Főnix Terv részeként Debrecen több mint 100 kilométeresre tervezi bővíteni a jelenlegi kerékpárút-hálózatot, kényelmes, biztonságos és fenntartható közlekedési alternatívát kínálva Debrecen lakosainak és az ide látogató turistáknak. A TOP-6.4.1-15-DE1-2016-00002 számú, „A belváros forgalomtechnikájának javítása és kerékpárosbaráttá tétele” című pályázati forrásból megvalósított fejlesztések ennek a beruházás-sorozatnak az elemei. Hasonló beavatkozással a nyugati, az északi és a keleti városrészben is történnek a közeljövőben kerékpáros közlekedésfejlesztési beruházások. Összességében 2,252 milliárd forintot fordít a város a következő években kerékpárút-fejlesztésekre.

A cél az, hogy Debrecen kerékpárosbarát város legyen, ahol mind a közlekedési, mind a szabadidős, mind a sport célú kerékpározás biztonságos és kényelmes infrastrukturális keretek között történhessen meg.

 

Bringafeszt 1 Bringafeszt 2 Bringafeszt 3 Bringafeszt 5 Bringafeszt 4 Bringafeszt 10 Bringafeszt 9 Bringafeszt 8 Bringafeszt 7 Bringafeszt 6 Bringafeszt 11 Bringafeszt 12 Bringafeszt 13

 

az eredeti hír itt elérhető