Jó tanulmányi eredménye és példás magaviselete miatt elhagyhatja a börtönt az olaszliszkai lincselő
A 2006-os olaszliszkai ügyben emberölés és rongálás bűntette miatt 17 év szabadságvesztéssel sújtott egykori elsőrendű vádlott feltételes szabadságra bocsátásáról döntött a Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája.
Juhászné Prágai Erika, a bíróság szóvivője kedden az MTI-vel azt közölte: ifj. H. D. elítélt a kiszabott szabadságvesztést a Szegedi Fegyház és Börtönben tölti, ahonnan feltételes kedvezménnyel július 15-én, a büntetést kitöltve 2023. október 14-én szabadulhat.
A büntetés-végrehajtási bíró megállapította, hogy az elítélt
a börtönben kifogástalan magatartást tanúsított, különböző címen 53 jutalmat is kiérdemelt, érvényben lévő fenyítése nincs. A fogvatartás alatt tanulmányait jó eredménnyel folytatja, júniusban érettségizik, önismereti és konfliktuskezelő tréningen is részt vett. Mindenben kifejezte megbánását, a fogvatartásának körülményei miatt számára megítélt kártalanítás összegét a sértett családja kapta meg.
Kifogástalan magatartásának köszönhetően mintegy húsz alkalommal hagyhatta el az intézetet. Szabadulása után élettársához és gyermekéhez költözne, két helyről is munkáltatói szándéknyilatkozatot kapott.
A bíróság végzése ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, hivatkozva az elítélt által elkövetett életellenes bűncselekmény súlyára és az elkövetés módjára, így a döntés nem végleges.
Ifj. H. D.-t a Debreceni Ítélőtábla 2009. november 13-án sújtotta jogerősen 17 év fegyházbüntetéssel az olaszliszkai emberölési ügy elsőrendű vádlottjaként. Az ügyben a bíróság három vádlottat ítélt életfogytig tartó fegyházbüntetésre.
Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon 2006. október 15-én, a Borsod megyei Olaszliszkán, miután autójával a feltételezések szerint – amit azóta az eljárás megcáfolt – elsodort egy kislányt. A gyerek az árokba esett, de nem sérült meg.
- Farmer-Expó 2026 – Ha Debrecen, akkor Debreciner.hu! – https://debreciner.hu/ – #Debreciner
- Farmer-Expó 2026 – Ha Debrecen, akkor Debreciner.hu! – https://debreciner.hu/ – #Debreciner
- Farmer-Expó 2026 –Ha Debrecen, akkor Debreciner.hu!– https://debreciner.hu/ –Videó: KSz #Debreciner
- Debrecen jelzőfénye a magyar agráriumnak – a miniszter a Farmer-Expón – #Debrecen #Debreciner
- „Az európai jövőt nap mint nap meg kell teremteni” – Az ukrán függetlenséget ünneplő kiállítás nyílt
- Halálos késelés Debrecenben: ezért szúrta szíven és hason áldozatait a gyilkos
- Magyar Péter szerint az összes vasárnapi időközis győztest a Tisza támogatta
- 16 év után leváltották Hajdúbagos polgármesterét
- Kiégett egy autó az M35-ösön, Hajdúböszörménynél
- Elszórt záporokban, zivatarokban reménykedhetünk a hét elején

