Debrecen Hotels

Jelentős lesz a belföldi vendégforgalom a következő hosszú hétvégén

  2018 okt 25 / #debrecen
Google ads
Google ads

Egy átlagos novemberi hétvégéhez képest 4 és félszeres lesz a belföldi vendégforgalom a következő, mindenszentekhez köthető hosszú hétvégén – közölte a Szállás.hu csütörtökön az MTI-vel.

A szállásfoglaló oldal adatai szerint az átlagos foglalási érték az ünnepi hétvégén eléri az 57 ezer forintot, ami 24 százalékkal haladja meg az év ebben a szakában jellemző összeget.

Ugyanakkor megjegyezték, a SZÉP-kártyával fizetők az átlagnál többért, közel 73 000 forintért foglaltak szállást az idén ezekre a napokra.

Az adatok alapján az idén a 8. hosszú hétvégén Eger, Hajdúszoboszló és Gyula szállásadói készülhetnek a legnagyobb dömpingre, azonban a főváros, Miskolctapolca és Siófok is zsúfoltságra számíthat, miként Szeged, Zalakaros, Pécs és Hévíz is.

A közlemény idézte Keresztes Nórát, a Szállás.hu marketing menedzserét, aki kifejtette: ebben az időszakban már a hotelek a legnépszerűbbek, a foglalások 40 százaléka négy vagy három csillagos szállodába szól.
A külföldre útnak indulók között a lengyelországi Zakopane, Krakkó, Torockó, Prága és Kassa a legkeresettebb a szállásfoglaló oldalon.