Ittas sofőrök okoztak balesetet Debrecenben és Hajdúsámsonban

2021.11.25

Két sofőr is ittasan okozott balesetet szerdán Debrecen illetékességi területén – közölte a rendőrség.

Egy 36 éves férfi közlekedett személyautójával Hajdúsámsonban 2021. november 24-én 15 óra körül. A sofőr túl gyorsan hajtott, ezért elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és egy családi ház kerítésének csapódott. A balesetben senki nem sérült meg, azonban a járművezetőjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

Nem sokkal később, 18 óra körül újabb balesetről érkezett bejelentés, ezúttal Debrecenben, a Létai úton ütközött össze két autó. A helyszínelők hamar megállapították, hogy a Ford típusú személyautó áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol érintőlegesen nekiütközött egy szabályosan közlekedő Porsche terepjárónak. A Ford vezetőjénél az alkoholszonda jelzett. A 49 éves férfi is úgy ült a volán mögé, hogy előtte alkoholt fogyasztott.

A rendőrök mindkét sofőr vezetői engedélyét még a helyszínen elvették, ittas járművezetés miatt pedig büntetőeljárást indítottak velük szemben.

az eredeti hír itt elérhető