Debrecen Hotels

Ismét lesz újévi operett- és musicalgála Debrecenben

  2019 dec 03 / #debrecen
Google ads
Google ads

Dal, virtus, szenvedély címmel harmadik alkalommal rendez újévi operett-0 és musicalgálát január 4-én Debrecenben az Operettissima Nonprofit Kft. és produkciós partnere, a Gag Management Produkciós Iroda – jelentették be a szervezők kedden a helyi Kölcsey központban sajtótájékoztatón.

Vadász Dániel, az Operettissima ügyvezetője kiemelte: a Főnix csarnok közönsége az újévi zenés forgatagban sokszínű válogatást hallhat a világ zenés színpadainak legnagyobb sikereiből.

Részletek csendülnek fel a legkiválóbb operett- és musicalszerzők műveiből, többek között Kálmán Imre, Lehár Ferenc, ifj. Johann Strauss, Andrew Lloyd Webber és Lévay Szilveszter legismertebb kompozícióiból – tette hozzá, megjegyezve, hogy klasszikusnak számító sikerszámokat is bemutatnak olyan népszerű művekből, mint a Marica grófnő, A Csárdáskirálynő, A víg özvegy, a West Side Story, a Mozart!, az Evita vagy az Elisabeth.

Az est fellépői a Budapesti Operettszínház művészei, Fischl Mónika, Gubik Petra, Kállay Bori, Lukács Anita, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Dolhai Attila, Laki Péter, Peller Károly, Sándor Péter és Vadász Zsolt lesznek – sorolta.

A debreceni újévi koncerten közreműködik a helyi Kodály Filharmonikus zenekar Silló István vezényletével. Az est rendezője Bori Tamás, házigazdája, az egykori debreceni színésznő Kállay Bori lesz – hangzott el a tájékoztatón.