Ismét Érdre látogat a DEAC floorball csapata

2018.10.27

Mondhatni már csukott szemmel is eltalál Érdre a debreceni floorball csapat: októberben eddig csak itt lépett pályára az egyetemista brigád. Eddig egy győzelem és egy döntetlen a debreceniek termése a Pest megyei városban, így itt az ideje a győzelem megszerzésének! Ehhez ideális ellenfélnek látszik az ARES: a házigazdák eddig pont nélkül állnak a tabella utolsó előtti helyén.

A debreceniek reményeit növeli, hogy ezúttal mélyebb kerettel vágnak neki a találkozónak. Szalóki nándor, Kácán Balázs és Balogh Richárd még mindig sérüléssel bajlódik és nem tud rendelkezésre állni Burai Péter és Balogh János sem, ám visszatér Pál Lóránt, a Fábián-testvérek, Okos Csanád és Tarsoly Ádám is. Csak összehasonlításként: a legutóbbi tétmérkőzéshez képest néggyel több mezőnyjátékos jelentkezik játékra, akár három sorral is felveheti a küzdelmet a debreceni csapat.

Bizakodó Végh Ádám, a debreceniek támadója is. „Vasárnap ismét Érdre látogatunk es ezúttal az ARES HC csapatával fogunk megmérkőzni. Személyesen nem tudok sokat az ellenfélről, nem sokszor találkoztam velük még a pályán, de a hallottak alapján egy igen gyors iramú és gólokban gazdag mérkőzésre számítok. Kellő odafigyeléssel, pontos vedekezessel és persze az adódó helyzetek maximális kihasználásával sikerülni fog behúzni a két pontot! Ahogy az ARES, úgy mi is győzelemmel szeretnénk elhagyni a pályát!”

Az ARES-Debrecen párharcoknak komoly múltja van, ez már a 23. randevú lesz. Az eddigiek az érdiek mellett szólnak: 15 győzelmet arattak a debreceniek ellen, 2 döntetlen mellett 5 debreceni sikert lehetett feljegyezni. A mostani előjelek is inkább a debrcenieknek kedveznek, de a Pest megyeiek is szeretnék megvillantani oroszlánkörmeiket. Mujahid Tamás, az ARES játékos-edzője így vezette fel a holnapi derbit. „Idén erősebb csapattal vágtunk neki a szezonnak. Sajnos eddig mindegyik meccsen hiányoztak kulcsfontosságú játékosok (különböző okok miatt), így az eredményekkel nem feltétlen vagyok elégedett. Persze, voltak jó meccseink, de a győzelem még hiányzik. Reméljük most vasárnap változik a helyzet: szoros meccset és győzelmet remélek!”

A DEAC soron következő mérkőzésére tehát ismét Érden kerül sor – és még legalább egyszer visszatérnek ide az egyetemisták. Aki szeretné a mérkőzést élőben követni, ezúttal is élő közvetítésbe kapcsolódhat be a DEAC floorball csapatának facebook oldalán.

Salming OB I, 5. forduló
ARES HC – Debreceni EAC
2018. október 28. (vasárnap), 16:30
Érd, Batthyány Sportiskola

az eredeti hír itt elérhető