Debrecen Hotels

Ismerősükhöz akartak betörni, mehetnek a bíróságra

  2018 Már 22 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a két férfival szemben.

Egy hajdúsámsoni lakos tett bejelentést a rendőrségre 2018. március 11-én 19 óra körül arról, hogy két férfi be akart törni a lakásába, azonban megzavarta őket, így nem tudtak elvinni semmit. A bejelentő elmondta a rendőröknek, hogy arra ébredt, hogy a bejárati ajtajának üvegét valaki betörte. A férfi kinézett az ablakon és két ismerősét látta elfutni. A helyszínre érkező rendőrök perceken belül elfogták T. Józsefet és társát, S. Lászlót, akiket a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 29 és a 21 éves férfiakat, akik beismerték a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottakkal szemben folytatott büntetőeljárást 2018. március 20-án befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.