Így néz ki a megújult Gázvezeték utca és a Mikepércsi út

2018.07.02

Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programjának egyik fontos eleme volt a debreceni Gázvezeték utca korszerűsítése. A márciusban indult kivitelezés véget ért. Megújult a 47. számú főút debreceni szakasza, a Mikepércsi út is. A két beruházásról 2018. július 2-án sajtótájékoztatón számolt be Komolay Szabolcs alpolgármester, Szabó Gyula, a városrész önkormányzati képviselője, valamint Szoták Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hajdú-Bihar megyei igazgatója.

Március 12-én kezdődött a Gázvezeték utca átalakítása, ahol a következő átalakításokat végezte el a kivitelező:

  1. Mikepércsi út – Gázvezeték utca: a kereszteződésben kiszélesítették a Mikepércsi útról a belváros felől jobbra a Gázvezeték utca felé és a Gázvezeték utcáról jobbra a városhatár felé a Mikepércsi útra kanyarodó sávot annak érdekében, hogy a nagyobb járművek is biztonságosabban tudjanak kanyarodni. Ezzel együtt a gyalogátkelőt beljebb, a Gázvezeték utca felé tették át.
  1. Gázvezeték utcán egy új sávot alakítottak ki a Mikepércsi úttól az Epreskert utca és az Öreg János utca közötti szakaszig. Így három sávon haladhat a forgalom: kettőn a Mikepércsi út irányába, egy sávon pedig a másik irányba. A sávszélesítéseknek köszönhetően lehetőség nyílott arra, hogy a jelenleg forgalmi sávban kialakított Epreskert utcai autóbuszmegálló autóbuszöbölbe kerüljön át.
  1. Gázvezeték utca – Keve utca: a Keve utca torkolatában a kanyarodást segítő forgalomtól elzárt terület került felfestésre.
  1. Gázvezeték utca – Epreskert utca: a meglévő, egy gyalogátkelőhely mellé létesült két új az Epreskert utcát keresztezve. Jelzőlámpa mindegyik ágon.
  1. Gázvezeték utca – Öreg János utca: korszerűsítették a meglévő gyalogátkelőt és jelzőlámpát szereltek fel, valamint új gyalogátkelőhelyek kerültek kialakítása az Öreg János utca mindkét ágán.
  1. Gázvezeték utca – Bádogos utca: buszöblöket alakítottak ki mindkét irányból, így a megálló autóbuszok nem tartják fel a forgalmat.
  1. Gázvezeték utca – Egyletkert utca: új buszöblöket alakítottak ki mindkét irányból.
  1. Gázvezeték utca – Kanális utca: új buszöblöket alakítottak ki mindkét irányból. A Kanális utca felől új gyalogátkelő is létesült jelzőlámpával.
  1. Gázvezeték utca – Balaton utca: új buszöblöket alakítottak ki mindkét irányból. A Kanális utcai ágakra, valamint a Gázvezeték utcán keresztezve új gyalogátkelő is létesült jelzőlámpával.
  2. Gázvezeték utca – vasúti átkelő: a városvezetés kérésére a MÁV a várakozási idő csökkentése érdekében a Nagyállomás biztosító berendezését – a biztonsági előírásoknak és a forgalmi szabályoknak megfelelően – jelentős mértékben átalakította, amire a vasúttársaság több tízmillió forintot fordított. Az új biztosító berendezés már lehetővé teszi, hogy az állomás irányából érkező vonat előtt is csak akkor záródjon a sorompó, amikor a vonat már közelít az átjáróhoz. A sorompó lecsukódása és felnyitása automatikusan, a közlekedő vonatok hatására történik, így a várakozási idő a korábbi 9-10 percről 2 percre csökkent.

Összességében a Gázvezeték utcán 8 csomópontot alakítottak át és négy helyszínen telepítettek jelzőlámpákat; emellett 7 új buszöböl épült.

A beruházás összege nettó 255.641.831 forint, amely az Innovációs iparterület elérhetőségének javítása elnevezésű, TOP-6.1.5-16-DE1-2017-0001 azonosító számú projekt keretében kerül finanszírozásra.

A Gázvezeték utcai felújítással párhuzamosan a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hazai finanszírozású 100 milliárd forintos útfelújítási projekt részeként újíthatta fel a Mikepércsi utat.

1100 méteres szakaszon teljes szélességében a Monostorpályi úti csomóponttól a Csángó utca vonaláig korszerűsítették az utat. Összesen mintegy 8000 tonna aszfaltot építettek be. A kétrétegű burkolaterősítés mellett a kiemelt szegélyek és közműszerelvények is megújultak, azaz az aknafedőlapok szintbe kerültek, illetve új burkolati jeleket festettek fel és a kopott jelzőtáblákat is kicserélték.

A felújítást a kivitelező a rendelkezésére álló idő, azaz 90 nap alatt teljesítette. A beruházás több mint 350 millió forintba került.

A két beruházás jelentősen javítja a városrész közlekedési feltételeit, így az Epreskertben, a Tégláskertben élők biztonságosabban tudnak közlekedni a korszerű Gázvezeték utcán és a Mikepércsi úton.

180702-mikepercsi-gazvezetek-korszerusites-befejezese-KSz-KA_14 180702-mikepercsi-gazvezetek-korszerusites-befejezese-KSz-KA_20 180702-mikepercsi-gazvezetek-korszerusites-befejezese-KSz-KA_31 180702-mikepercsi-gazvezetek-korszerusites-befejezese-KSz-KA_57 180702-mikepercsi-gazvezetek-korszerusites-befejezese-KSz-KA_65 180702-mikepercsi-gazvezetek-korszerusites-befejezese-KSz-KA_4 180702-mikepercsi-gazvezetek-korszerusites-befejezese-KSz-KA_77 180702-mikepercsi-gazvezetek-korszerusites-befejezese-KSz-KA_67

az eredeti hír itt elérhető