Időhúzás – Kicsiny Balázs és Süli-Zakar Szabolcs tárlatvezetése

2021.05.05

Ezen a héten három, a kortárs magyar képzőművészet egy-egy kiemelkedő életművét vagy szeletét reprezentáló tárlat válik személyesen is látogathatóvá a MODEM-ben a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt. Ezért csütörtökön egy rendhagyó tárlatvezetésre várjuk a művészetkedvelőket Kicsiny Balázzsal és Süli-Zakar Szabolccsal 17 órától.

Kicsiny Balázs az egyik legsokoldalúbb, nemzetközileg is elismert kortárs magyar képzőművész. Alkotásaiban főleg a különféle foglalkozások és az ezekhez kapcsolódó emberi helyzetek allegorikus dimenziójának vizsgálatára fókuszál; eltérő időrétegeket sűrít össze egy-egy műalkotásban, így mutat rá az idő- és térbeli távolságok illékonyságára, illetve arra, ahogy a különböző korok egymásra épülve párbeszédben állnak egymással. Emberi jellemeket, filozófiai kérdéseket, nem egy esetben művészettörténeti toposzokat egyesít abszurd ikonográfiájú, figurális pózaiban, amelyek a befogadó szeme láttára válnak élethelyzetekké. A MODEM-ben 2020-ban megrendezett, de augusztus 22-ig meghosszabbított Időhúzás című kiállítása az első olyan tárlat, amely
életműve valamennyi korszakának átfogó bemutatására vállalkozott.

Az életmű-kiállításhoz reprezentatív katalógus is készült – amit csütörtökön féláron vásárolhatnak meg az érdeklődők, így az Időhúzás 7.900 forint helyett csak 3.950. A kiállítási anyagnál bővebb válogatást tartalmazó kötet különlegessége, hogy a távolságot követelő művészettörténeti elemzést számos ponton „megtöri” a művész személyes visszaemlékezése. Reményeink szerint ennek a művészet és a művészettörténet közötti termékeny feszültségnek, a személyes és a személyest mellőző szférák egyesülésének az eredményeként megszületett kollázs-kötet tovább gazdagítja és árnyalja a Kicsiny Balázs művészetéről alkotott képet.

 

Magyarországon most első ízben látható Kicsiny Balázs eddigi, több mint harminc évet felölelő életművének valamennyi korszakát bemutató tárlat. A kiállítás különlegessége, hogy a MODEM 2. emeleti csarnokszerű kiállítótermében most először láthatjuk fizikailag egymás mellett Kicsiny tizenkét ikonikus installációját, amelyek ezáltal szimbolikusan is első ízben kerülnek egymással párbeszédbe. A kiállításra számos hazai és nemzetközi köz-, illetve magángyűjteményekből érkeztek művek.

Várunk mindenkit jövő hét csütörtökön 17 órától Kicsiny Balázs és Süli-Zakar Szabolcs tárlatvezetésén! Online jegyvásárlás az alábbi linken: https://modemart.jegy.hu/program/idohuzas-kicsiny-balazs-tarlatvezetese-121973

 

FONTOS:
Látogatókat a MODEM igyekszik védeni, ezért az előírtakon túl (védettségi igazolvány, hőmérséklet mérése, fertőtlenítés,
kézfertőtlenítők kihelyezése) további, saját szabályokkal és kérésekkel próbálja a lehető legbiztonságosabbá tenni a MODEM-et járványügyi szempontból is.  A fertőtlenítés továbbra is kiemelt figyelmet kap, a védettségi igazolványt fokozottan ellenőrzik, a létszámot területalapon korlátozzák, valamint csökkentették a zárt térben való tartózkodás idejét. A belső kerten kívül a közösségi terekben pedig köszönik, ha másokra ügyelve, továbbra is viselitek a maszkot.

 

Sajtóközlemény

az eredeti hír itt elérhető