Időalapú tömegközlekedési jegyet vezetnek be Debrecenben

2020.11.18

Magyarországon először időalapú jegyet is bevezetnek a közösségi közlekedésben Debrecenben – jelezte a cívisváros gazdasági alpolgármester szerdán, a városháza első online sajtótájékoztatóján.

Barcsa Lajos azt mondta, a jegyet – amelyet mobiltelefonos applikáció segítségével lehet megvásárolni – egy órán keresztül használhatják fel az utasok a villamosokon és autóbuszokon január elsejétől.

Bejelentette azt is: a város polgármestere kezdeményezi a közgyűlésben, hogy jövőre ne emeljék a jegyárakat Debrecenben. Ennek megfelelően az előre megváltott jegyek továbbra is 350 forintba, a járművezetőnél váltottak 450 forintba kerülnek majd, az új, időalapú jegyért pedig 400 forintot kell fizetni – ismertette.

Nagy Attila, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón bejelentette: november 23-tól áttérnek a tanszüneti menetrendre, miután a közép- és felsőoktatási intézmények távoktatásra, egyre több cégnél pedig otthoni munkavégzésre tértek át, ezáltal kevesebben veszik igénybe a közösségi közlekedést. Ugyanakkor folyamatosan monitorozzák a közlekedési eszközök igénybevételét, és csúcsidőben, ha szükség van rá, akkor a kormányintézkedésnek megfelelően sűrítik a járatokat – fűzte hozzá.

A kijárási tilalom miatt az esti órákban a villamosok 15-20 percenként, az autóbuszok 30-40 percenként közlekednek Debrecenben – ismertette a vezérigazgató.

az eredeti hír itt elérhető