Hűtővásárlási láz tombol az országban

2018.08.11

A tavalyi hűtőcsere programot kivéve 2008 óta nem volt ekkora fridzsidervásárlási láz az országban.

A mostani hűtőgép vásárlási boomban az eltelt idő mellett szerepe van a magasabb jövedelmeknek és persze a forróságnak is – írja a Népszava. A nagyobb háztartási gépek közül a hűtő tart ki legtovább a lakásokban, csaknem tíz év telik el cseréjükig.

A nagy melegnek is betudható, hogy az új hűtő beszerzésé leginkább augusztus elején szánják rá magukat a családok. A tavalyi, államilag támogatott hűtőcsere programot leszámítva 2008 óta nem volt ekkora hűtőgépvásárlás kedv az országban

– tűnt ki a GKI Gazdaságkutató és az Euronics közös kutatási jelentése alapján.

A GKI fogyasztói mérései szerint a vásárlás előtt álló háztartások

idén 70-80 ezer forint körüli összeget szánnak hűtőre. A vevőknek egyre fontosabb a környezettudatosság és a műszaki cikkek energiabesorolási szintje is. Ötből négy vásárló számára az ár után már a fogyasztási adat a második legfontosabb szempont a döntésben.

(MTI)

az eredeti hír itt elérhető