Debrecen Hotels

Hófúvás miatt adtak ki figyelmeztetést Hajdú-Bihar megyére

  2018 Már 19 / #debrecen
Google ads
Google ads

Az ország nyugati részén hófúvásra, néhány keleti megyében havazásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.Az MTI-hez hétfőn eljuttatott veszélyjelzésben azt írták: az éjszakai óráktól egyre inkább a Dunától keletre valószínű hószállingózás, havazás. Kedd reggelig az Alföld délkeleti, keleti felén – nagyfokú bizonytalanság mellett – általában 3-10, néhol akár 10 centiméternél több friss hó hullhat. Kedden napközben az északkeleti, keleti megyékben várható további kisebb havazás. Ekkor még mintegy 3 centiméternyi hó hullhat. Napközben a hó olvadhat – tették hozzá.

56hav

A havazás miatt keddre Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Kiemelték azt is, hogy északkeleten (főként a Bodrogközben), majd kedden a Dunántúlon megerősödő északi, északnyugati szél gyenge hófúvást okozhat. A hófúvás veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést.

6556

Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6 és mínusz 1, a legmagasabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 Celsius-fok között alakul.

Szerdán elsősorban délen és keleten várható havazás, néhol havas eső, a szél több helyen megerősödik. Csütörtökön már nem valószínű csapadék.