Debrecen Hotels

Hidegvérrel ölt meg egy hetvenéves nőt Fülöpön – befejezték a nyomozást

  2022 szept 12 / #debrecen
Google ads
Google ads

Holtan találtak egy hetven éves nőt fülöpi otthonában 2021. december 31-én – idézte fel közleményében a rendőrség.

A helyszínelés során kiderült, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, valamint az is, hogy valaki szándékosan próbált tüzet gyújtani az ingatlanban.

A hajdú-bihari bűnügyesek azonnal az ügy felderítésébe kezdtek. Házról házra jártak és minden információt igyekeztek beszerezni, ami a segítségükre lehetett az elkövető azonosításában. Munkájuk 48 órán belül meghozta az eredményt. Látókörükbe került egy helyi lakos, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 38 éves férfit előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt.

Megöltek egy idős nőt Fülöpön

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított ismerte az idős asszonyt. Meglátogatta, egy taglózóval leütötte, elvette az ékszereit, majd azért, hogy eltüntesse a nyomokat, tüzet gyújtott a házban.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, valamint a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait megküldték a főügyészségnek.