Hétvégi házakba tört be Debrecenben

2019.02.14

A debreceni rendőrök 2018. február 13-án elfogták azt a helyi lakost, aki az elmúlt hónapokban Pac tanyán több ingatlanba is betört. A nyomozás adatai szerint a férfi több kerítést is befeszített, nyílászárókat rongált meg, így jutott be több mint egy tucat ingatlanba, ahonnan elektromos eszközöket, kéziszerszámokat, illetve egyéb értéktárgyakat lopott el.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 47 éves debreceni férfit, aki beismerő vallomást tett és elismerte a bűncselekmények elkövetését. Kihallgatása során a férfi elmondta, hogy a helyszíneken mindent zsákba pakolt amit talált, majd azokat egy piacon értékesítette.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály a gyanúsítottat őrizetbe vette, B. Istvánnal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a nyomozó hatóság.

az eredeti hír itt elérhető