Hétfőtől országzászló lobog Debrecen főterén

2018.03.11

Debrecen közgyűlése 2018. januári ülésén úgy döntött, hogy a történelmi Debrecen
szívében, a Kossuth téren, a Nagytemplom mellett álljon Magyarország lobogója. Ezzel lehetővé válik, hogy ezen az országosan is emblematikus helyszínen, katonai tiszteletadás mellett, méltóképpen emlékezzünk állami és nemzeti ünnepeinkről.

A közel 22 méter magas zászlórudat 2018. március 12-én – hétfőn – 8.30 órától kezdik
felállítani.

A polgármester ötlete volt

A zászló ötletét Debrecen polgármestere terjesztette elő, és mint írta,

Debrecenben a nemzeti ünnepeken az ünnepi megemlékezésekre és zászlófelvonásokra hagyományosan a Bem téren és a Petőfi téren kerül sor. Ezek a területek kétségtelenül meghatározóak a debreceniek életében, azonban a város dinamikus fejlődése miatt, indokolt egy új helyszín kijelölése, ahol a város polgárai méltóképpen tudnak emlékezni.

A lobogó felvonására szolgáló zászlórúd beton tömbalapba tőcsavarral rögzített acélrúd, magassága 21.80 m, az alaptestnél 65,5 cm, felső végén 20 cm kerületű. Az alaptestet és a rögzítő csavarokat a térburkolat alatt helyezik el. Az acélrúd porszórt kivitelű, RAL 7040 ablakszürke színű. A lobogó felvonását beépített elektromos szerkezet biztosítja. A műtárgyon elhelyezésre kerül Magyarország címere is, a műtárgy Kossuth tér felőli oldalán. A műtárgy tervezett költsége: nettó 7.743.000 Ft + 2.090.610 Ft áfa, összesen bruttó 9.833.610 Ft.

az eredeti hír itt elérhető