Debrecen Hotels

Hazai pályán kezdik az idényt a debreceni Gladiátorok

  2021 febr 23 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Budapest Cowbells 2 látogat április 4-én Debrecenbe. A Miskolc elleni keleti rangadót május 29-én vívja szintén itthon a DEAC Gladiators. A Debreceni Egyetem amerikai futball együttese egy felkészülési scrimmaget is játszik majd a CFS Guardiansszel – olvasható a klub honlapján.

Elkészítette a Divízió I. versenynaptárát a Magyar Amerikai Futball Szövetség. Mint ismert, a DEAC Gladiators az alapszakaszban összesen öt mérkőzést játszik, ebből hármat Debrecenben. A bajnokság április első hétvégéjén indul, amikor is a gladiátorok már pályára lép.

Negyedikén Gyarmati Ottó együttese a Budapest Cowbells 2 ellen kezdi majd az idényt. Már ezen a találkozón óriási izgalmak várhatók, hiszen a két együttes közös múltja szinte minden alkalommal izgalmas és fordulatokkal teli párharcokat hozott. A koronavírus-járványra való tekintettel, valamint a kormányrendeleteknek megfelelően a mérkőzések  zárt kapusak lesznek. A hazai bajnokikról viszont online közvetítések lesznek.

A DEAC egy felkészülési scrimmaget is vív majd a szezon kezdete előtt. A debreceniek március 14-én, vasárnap a CFS Guardians ellenfele lesz Szegeden. Kiváló ellenfélre lelt a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapata, ugyanis az őrzők tavaly a Divízió II-ben a keleti csoport első helyén végeztek, és esélyesek voltak arra, hogy akár a döntőig meneteljenek. Az idény azonban félbeszakadt a koronavírus-járvány miatt – teszi hozzá Makranczi László a deac.hu-n.

A DEAC Gladiators alapszakaszi programja:

Április 4. (vasárnap): Budapest Cowbells 2 (Debrecen)
Május 9. (vasárnap): Dabas Sparks (Dabas)
Május 29. (szombat): Miskolc Amerikai Football Team (Debrecen)
Június 19. (szombat): Eger Heroes (Eger)

A Budapest Titans elleni debreceni mérkőzés eredetileg április 18-án lett volna, ám a találkozó új időpontra kerül majd.

Fotó: Derencsényi István