Havi 10 ezer forinttal támogatják a tehetséges debreceni diákokat – már lehet pályázni

2018.06.04

Újra benyújtható a tehetséges tanulók támogatása iránti kérelem 2018. június 30-ig.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata az 5.-11. évfolyamos tanulók részére
10 hónapon keresztül havi 10.000 forint pénzbeli támogatást nyújt, amennyiben a
tanuló tanulmányi átlaga eléri a 4,5-et, és Magyarország vagy a szakminisztériumok
által meghirdetett országos tanulmányi verseny döntőjében az első 10 helyezés
valamelyikét, illetve nemzetközi vagy országos szakszövetségi sportverseny vagy
diákolimpia, művészeti verseny, vetélkedő döntőiben az első 6 helyezés
valamelyikét érte el, s a családjában az egy főre számított havi jövedelem nem
haladja meg a 71.250 forintot.

A támogatásra való jogosultság feltételeiről itt található részletes információ.

A kérelem benyújtásához szükséges formanyomtatvány az oktatási intézményben kérhető vagy letölthető a fentebb ismertetett internetes elérési útvonal végén található
tájékoztatóból is.

A kérelemmel kapcsolatban felvilágosítás Debrecen Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala Szociális Osztályán személyesen, illetve az 52/517-759-as
vagy az 52/517-770-es telefonszámokon kérhető.

az eredeti hír itt elérhető