Három férfi úgy döntött, bemegy egy berettyóújfalui telephelyre

2023.03.17

Tavaly nyáron, július 7-én este döntött úgy a három férfi, hogy betörnek egy berettyóújfalui telephelyre. Nem bízták a véletlenre, egy kisteherautóval mentek azért, hogy mindent el tudjanak vinni, amit szeretnének – olvasható a rendőrség közleményében.

Három dobbal kezdték, amikre összesen 2,5 kilométer rézkábel volt feltekerve. Ezeket kigurították az épület elé, majd megbeszélték, hogy egy helyre gyűjtenek mindent és csak utána pakolnak be a teherautóba. A dobok mellé került még 15 darab alumínium lemez, egy ipari mérleg, egy ajtó és egy magasnyomású mosó is, összesen 2,5 millió forint értékben.

Berettyóújfalui telephely lopás Berettyóújfalui telephely lopás Berettyóújfalui telephely lopás Berettyóújfalui telephely lopás Berettyóújfalui telephely lopás Berettyóújfalui telephely lopás

Épp egy újabb kanyart akartak tenni az épületben, amikor járőrök lepték meg őket. Kihallgatásukon mindhárman részletes beismerő vallomást tettek.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást velük szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek – írja a rendőrség.

az eredeti hír itt elérhető