Debrecen Hotels

Harmincnapos vízivás-kihívást hirdettek a magyaroknak

  2021 okt 01 / #debrecen
Google ads
Google ads

Az optimális hidratáltság és az egészséges életmód támogatására október 1-jétől 30 napos vízivás kihívást hirdetett Aqua Challenge néven az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkárságának közreműködésével.

Az OGYÉI az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: az idén második alkalommal meghirdetett kihívás célja, hogy egy hónapon át minden résztvevő csak vizet fogyasszon folyadékpótlás céljából. A megelőzésre és egészséges életmódra törekvő felhívások és kezdeményezések az “Új egészségkultúra” program célkitűzéseit segítik, amelyet

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hirdetett meg 2019 tavaszán – emlékeztettek.
A közlemény szerint az OGYÉI tudatosítani szeretné, hogy a megfelelő táplálkozásnak a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel is elengedhetetlen része, és erre a célra a víz a legalkalmasabb.

A kihíváshoz csatlakozók vállalják, hogy 30 napon át csak vízzel fogják oltani a szomjukat, így az Aqua Challeng által egy hónap alatt megtapasztalhatják a vízfogyasztás növelésének és a cukorbevitel csökkentésének pozitív egészségügyi hatásait.
Az idei Aqua Challenge-ről további információk a https://merokanal.hu/ oldalon találhatóak.