Debrecen Hotels

Halálos baleset történt az M3-as autópályán

  2022 nov 24 / #debrecen
Google ads
Google ads

Személygépkocsi és teherautó ütközött össze frontálisan Gelej közelében, az M3-as autópályán – közölte Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n csütörtök hajnalban.

A rendőrség közlése szerint november 24-én 1 óra 45 perc körül  egy férfi személygépkocsijával az M30-as autópályáról, a forgalommal szemben felhajtott az M3-as autópályára Nyíregyháza irányába – Gelej külterületén, a pálya 150. kilométerszelvényében -, ahol frontálisan ütközött egy teherautóval.

Az ütközés következtében a személygépjárművet vezető férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. Az autópálya forgalma rendőri irányítás mellett folyamatosan halad.

(MTI)

Halálos baleset történt Sárándon