H. Péteri Nikolára emlékeztek a Csokonai Fórumban

Születésének 100. évfordulóján H. Péteri Nikolára, a Csokonai Színház Bessenyei György-díjas művészeti főtitkárára, művészeti tanácsadójára emlékeztek szűk körben a Csokonai Fórumban.

A színház lelke, védangyala, ahogyan 2003 januárjában, H. Péteri Nikola 80. születésnapja alkalmából Bényei József – a Napló nyugalmazott főszerkesztője, egykori színidirektor – írta róla. „Csaknem negyven éven át volt a Debreceni Csokonai Színház lelke, nemtője, védangyala, diplomatája, tolmácsa. Minden színházi dolog tudója, minden művésznek ismerője, barátja, bizalmasa, minden igazgatónak jobbkeze. Ez alatt az idő alatt csaknem tíz igazgatót szolgált. Tévedek, nem őket szolgálta, hanem hittel, szeretettel, odaadással a színházat” – olvasható a köszöntő sorokban.

Színházi berkeken kívül kevéssé ismert, mit takar a művészeti főtitkár feladatköre, hisz munkája a kulisszák mögött zaj­lik, és nehezen körvonalazható pontosan. Ide futnak össze a bonyolult színházi mecha­nizmus szálai, amelyeket a főtitkár a marionettművészek bravúrjával kezel: ő minden dolgok szervezője, egyeztetője, közvetítője, nyilvántartója – ebből adódóan titkok tudója. Részese az új évadok előkészítésének, a műsor­terv, a szereposztás kidol­gozásának is. Munkája talán leglénye­gesebb része, hogy közvetítő szerepkört töltsön be a vezetőség és a tagság között. A művészeti főtitkári posztra születni kell: kötélidegeket kíván, pszichológiai és diplomáciai érzéket, s nem utolsó sorban a színház iránti teljes odaadást.

Egykori munkatársai visszaemlékezései szerint H. Péteri Nikola szerény birtokosa volt ezen képességeknek, és különleges viszonyt ápolt a művészekkel: lelket öntött a lámpalázzal küzdő színészekbe, a hevesebb vérmérsékletűeket csillapította, nézeteltéréseket simított el igazgatók és rendezők között, tapintatával számos konfliktushelyzetet kezelt egy politikailag is terhelt időszakban.

Az, hogy manapság, a Csokonai Fórum falai között sem ismeretlen a neve mutatja, hogy szakmája ikonikus alakjává vált.

Színház iránti elkötelezettségére, szenvedélyére magyarázatot ad, hogy maga is színésznek készült: 1944 októberében az Országos Színművészeti Akadémián szerzett dip­lomát, de nem maradt a pályán: az Országos Színháztörténeti Múzeum, később a Magyar Színházi Intézet tudományos munka­társa lett. Közben az Eötvös Loránd Tudományegyete­men magyar szakos tanári diplomát szerzett. 1960-ban Szendrő József szerződtette a Csokonai Színházhoz rendezőasszisztensnek, de mivel hamarosan megmutatkoztak színházi képességei, a titkári, majd a főtitkári teendőkkel bízták meg, s egy nagy korszakot a maga háttérbe húzódó, mégis mindenütt jelenlevő alkotó személyiségével és nevével negyven évig és azon is túl fémjelzett. Keze nyoma ma is rajta van a színház életén.

az eredeti hír itt elérhető