Győzött a Loki – Ferenczi mentette meg a DVSC-t a lebőgéstől

2022.09.18

0-1-es győzelmet aratott a DVSC a Dabas otthonában vasárnap a MOL Magyar-kupa meccsen.

A Mol Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé jutásért lépett pályára a DVSC vasárnap délután az NB III-as Meton-FC Dabas otthonában. A kezdőcsapatba bekerült Meldin Dreskovic és Major Sámuel is, Gróf Dávid pedig visszatért a kapuba. A találkozón a a DVSC játszott fölényben, de az első negyedórában nagyobb helyzet nem alakult ki.

Az első félidő második felében aztán már akadt debreceni lehetőség, a 30. percben Dorian Babunski lépett ki a védők közül, azonban a kapus védeni tudta a csatár 9 méteres lövését. A 37. percben aztán jött a gól is, Ferenczi János jó labdát kapott Szécsi Márktól, betört a 16-osra, majd jobbról, 12 méterről a jobb alsóba gurított (0-1). A szünetre tehát előnnyel vonulhatott a Loki – írja a DVSC honlapján.

A második játékrészre érkezett Horváth Krisztofer, a DVSC láthatólag igyekezett végleg eldönteni a továbbjutás kérdését. Az 59. minutumban Major Sámuel próbálkozott átlövéssel (a kapus védett), majd a 64. percben egy váratlan hiba után Olekszandr Romanchuk utolsó védőként lerántotta a hazaiak csatárát, így a játékvezető kiállította. Emberhátrányba került tehát a Loki, Dusan Lagator pedig beállt.

A végjátékra így maradtak izgalmak, azonban az eredmény nem változott, a Loki bejutott a legjobb 32 közé a kupában.

Folytatás a bajnokságban, október első napján a Honvéd ellen Debrecenben.

Mol Magyar Kupa, a 32 közé jutásért.

Meton-FC Dabas SE-DVSC 0-1 (0-1).

Dabas, 400 néző. Vezette: Takács T.

DVSC: Gróf – Baranyai, Romachuk, Dreskovic, Manrique (Lagator, 66.) – Major (Neofytidis, 87.), Baráth P. – Bévárdi (Horváth K., 46.), Szécsi, Ferenczi – Dorian Babunski (Sós, 91.). Mb. vezetőedző: Dombi Tibor.

Gól: Ferenczi (37.).

Kiállítva: Romachuk (64.).

 

az eredeti hír itt elérhető