Debrecen Hotels

Gáspár Laci várta, hogy elnézést kér tőle a balatonfüredi bár tulajdonosa

  2022 szept 08 / #debrecen
Google ads
Google ads

Egy hét telt el azóta, hogy kínos videó látott napvilágot Gáspár Laciról, aki az egyik balatonfüredi szórakozóhely munkatársaival került összetűzésbe.

Az énekes és a bár teljesen másképp látja a konfliktust, Laci szerint tiszteletlenül bántak velük, a bár szóvivője szerint azonban ők kedvesek voltak, többször is jelezték Gáspár Laciéknak, hogy záróra van, de ők úgy tettek, mintha meg sem hallották volna.

Óriási vita keveredett a helyszínen, amit valaki videóra is vett és megosztott az interneten. Az X-Faktor mentora magából kikelve üvöltözött és káromkodott, a szórakozóhely egyik munkatársát is szidta, mire ő is csúnyán visszaszólt neki.

Tisztán emlékszem mindenre. Semmit nem tettünk Nikivel. Ültünk a pultnál, és egyszerűen nem tűnt fel, hogy záróra van. Egyszer csak azt hallom a pultos fiú szájából: “Na, most már takarodjatok innen!” Majdnem bocsánatot kértem, hogy nem vettem észre magam, csak közben leesett, hogy is szóltak hozzám, és mit engedett meg magának ez az ember. Ekkor mondtam, hogy vendég vagyok, és ezt a viselkedést mégis hogy képzeli a pult másik oldalán

– mondta Laci az esetről, aki a Story magazinnak tovább beszélt, szavait a Blikk írta meg. Szerinte minden úgy volt, ahogy ők mesélték, és elvárta volna azt is, hogy a bár tulajdonosa elnézést kérjen tőle a történtekért.

Vártam, hogy azt mondja, elhatárolódik az alkalmazottja viselkedésétől. Hideg zuhanyként ért, hogy ehelyett nyilatkozgat és így védekezik. Életemben nem történt velem még ilyen, és bevallom, nagyon rosszul esik ez az egész

– nyilatkozta Gáspár Laci, aki magát egyébként békés embernek tartja és csak azért viselkedett így, mert megalázóan beszéltek vele a szórakozóhelyen, ahonnan ki is dobták őt, ráadásul még rasszista megjegyzést is kapott.