Debrecen Hotels

Galgóczi: ha nem lesz elég beoltott, jön a következő hullám

  2021 máj 02 / #debrecen
Google ads
Google ads

A koronavírus-járvány harmadik hulláma leszállóágba került, ugyanakkor továbbra is fontos az oltási program folytatása, mivel azáltal elkerülhetők az újabb súlyos járványhullámok – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, minél nagyobb a lakosság átoltottsága annál kisebb az esélye egy újabb súlyos járványhullám kialakulásának.
Kiemelte, minden oltóanyag hatékony, valamint biztonságos és megvéd a kórházba kerüléstől.

Az osztályvezető elmondta, a korlátozó intézkedéseknek, valamint a védőoltási programnak köszönhetően javulnak a járványügyi adatok: folyamatosan csökken az aktív fertőzöttek, a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma.

Magyarország pénteken elérte a négymillió beoltottat, azonban továbbra is fontos betartani a maszkviselésre, a higiénére és a távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

Megjegyezte, az idősotthonok átoltottsága mostanra elérte a 80 százalékot, ami lehetővé tette, hogy az intézményekben felfüggesszék a látogatási tilalmat.

Galgóczi Ágnes azt kérte, az is regisztráljon az oltásra, aki eddig ezt még nem tette meg, hiszen csak ezt követően lehet időpontot foglalni a vakcinákra, illetve a háziorvosok is kizárólag ezután adhatnak oltást.