Debrecen Hotels

Franciaországban a regisztrált fertőzöttek száma meghaladta a 2 milliót

  2020 nov 18 / #debrecen
Google ads
Google ads

Meghaladta a koronavírus-járvány regisztrált fertőzötteinek száma a kétmilliót Franciaországban – jelezte Jérome Salomon járványügyi igazgató kedd esti sajtótájékoztatóján Párizsban.

A szakember megerősítette, hogy az október 30-án kihirdetett általános karantén és az azt megelőzően a nagyvárosokban elrendelt éjszakai kijárási tilalom “kezdi meghozni gyümölcsét, a járvány lelassult”, de még 33 500-en szorulnak kórházi ellátásra.

A tavaszi tetőzéskor ennél valamivel kevesebben, egyszerre 32 292-en voltak kórházban, de akkor több volt a súlyos beteg. Áprilisban 7200-an voltak lélegeztetőgépre kapcsolva.

“A kórházi nyomás még most is nagyon erős” – hangsúlyozta a járványügyi igazgató emlékeztetve arra, hogy most a 4854 koronavírusos súlyos betegen kívül további 3300 más betegséggel küzdő pácienst is ellátnak az intenzív osztályok.

Az elmúlt 24 órában 45 552 új esetet jelentettek a hatóságok, és ezzel 2 millió 36 ezer 755-re emelkedett a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma, míg az elhunytak száma hétfő óta 437-tel. 46 273-ra nőtt.

A pozitív tesztek számának rekordja november 2-án volt több mint 60 ezer esettel. Emmanuel Macron államfő ugyanakkor napi 5 ezerben jelölte meg azt a szintet, amely mellett a járványügyi korlátozások feloldhatók.
Olivier Véran egészségügyi miniszter is megerősítette a BFM hírtévében, hogy a járvány visszahúzódása megkezdődött, miután a kórházakban a napi betegfelvételek száma már nem emelkedik.

“Ez nem jelenti az, hogy vége a járványnak. A vírusnak még mindig nagyon aktív terjedési szakaszában vagyunk, de már visszavettük az ellenőrzést a járvány felett” – mondta a tárcavezető. “Azt szeretnénk természetesen, ha a franciák családi körben ünnepelhetnék a karácsonyt és a szilvesztert, de még nem tudom megmondani, mikor lesz vége a karanténnak” – tette hozzá.

Az elnöki hivatal közben jelezte, hogy Emmanuel Macron a jövő hét közepén ismerteti az általános karantén fokozatos feloldásának feltételeit és menetrendjét.

Az már eldőlt, hogy a sportrendezvényekre január közepe előtt nem térhetnek vissza a nézők. Emmanuel Macron a sportvilág képviselőivel rendezett videókonferencián ugyanakkor jelezte, hogy a sportklubok – megerősített óvintézkedések mellett – a fiatalok számára decemberben újraindíthatják a foglalkozásokat.

Jean-Baptiste Djebbari közlekedési államtitkár bejelentette: azt kérte az állami vasúttársaságtól, az SNCF-től, hogy december közepe és január 4. között 100 százalékos kapacitással indítsák a vonatokat. Az év végi ünnepek idejére minden megváltott menetjegy díjmentesen bármikor visszaváltható.

Egyre nagyobb a nyomás a kormányon azért, hogy engedélyezze a kiskereskedelem újraindulását is. A képviselőikkel elköltött munkareggeli után Jean Castex miniszterelnök nem zárta ki, hogy ha a járványhelyzet lehetővé teszi, már jövő héten megnyithatnak a boltok, de a jelenlegi hivatalos kormányálláspont szerint ez leghamarabb december 1-én lesz lehetséges.

Az éttermeknek csak decemberben tud perspektívát adni a kormány Gabriel Attal kormányszóvivő szerint, aki elmondta, még nem született semmilyen döntés a nyitás menetrendjéről.

A szóvivő azt is elmondta a France2 köztévében, hogy a kormány “felállt a rajtkőre, hogy készen álljon a koronavírus elleni oltóanyag forgalmazására” januártól. Erre másfél millió eurót szán a 2021-es költségvetésben.

“Előkészítjük a kampányt azért, hogy amikor az európai és a nemzeti egészségügyi hatóságok jóváhagynak egy vakcinát, azonnal megkezdődhessen az oltás” – fogalmazott. Emlékeztetett: az Európai Gyógyszerügynökség a hétvégén jelezte, hogy az év vége előtt jóváhagyhatják az első oltóanyagot, amelynek forgalmazása a jövő év elején kezdődhetne meg az Európai Unióban.

“Ezek előzetes eredmények, ezért jobb óvatosnak maradni” – mondta a szóvivő. “De előrelátónak kell lenni, meg kell rendelni az oltóanyagadagokat. Ezt Európai szinten tesszük. Több száz millió adagot rendeltünk meg több laboratóriumtól” – tette hozzá, jelezve azt is, hogy öt szerződést már aláírtak, s reméli, mielőbb megszületik a megállapodás a Moderna amerikai biotechnológiai vállalattal is.